Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)
Limbacher Gábor: Búcsújáróhely a Szentpéter-hegyen
csak édes tej köll. (...) Maj még aszonta. Tudja mit, néni. Ha maga ezt a kis csórét nem adja nekem, én garabonciás gyiák vagyok, aszongya. Én a Szentpéterhegybe vagyok (...) Tudja mit, most megmutatom, aszongya, hogy Várajján mi lesz. Ollyan jegek estek, s azt mondta, hogy ahol erdő lesz, azt fogom mondani, hogy falu. Mer azt nem teszi úgy tönkre. De a falut, amire ráeresztem én [a sárkányt], majd azt ellátja. Ollyan jegek estek, hogy úgy ordított a nép, mint az oroszlán." 28 ,,Akartunk mink, hogy megyünk a Szentpéterhegybe, lesz búcsú. (...) Eccer, mit veszünk észre, hogy ott egy nagy felhő vót. .. Tudja mit mondok én magának?! Hogy olyan kígyót még én az életbe nem láttam, mint vót az a hasadék. Bába-kőnek hittak azt a követ. De abba olyan hasadék vót. Oszt mindig úgy mondta nagyapám, hogy az minden hónapba kigyün. Kinyúttya a fejit. Ki is nyújtotta a fejit. De tudja mit mondok magának, hogy még ollyan szaladást még soha az életbe nem láttam (...), ahogy mink azt megláttuk. Itt [a feje tetején] vót neki izéje szóval mint egy mennyasszony, mint egy fátyol, vagy mi. Haj, alig értünk haza, ollyan jég vót, meg ollyan, hogy Szandát majdnem elvitte a víz. Többet azt nem láttuk azt a kígyót. De mán akkor kezdték bontani azt a hegyet. Mán az elment onnan azt akkor. (...) Azt mondta [a hegyen lakó garabonciás], hogy ő fölül a sárkány | mer, hogy a sárkány, amit mondok, tuggya olyan nagy kígyó vót az. És, hogy arra ülét." 29 Az eddigiekkel analóg módon a Vasvár-szentkúti kegyhely eredetmagyrázó mondájában is szerepel ,,egy roppant nagyságú csörgő kigyó", mely valójában egy kígyóvá vált herceg, aki az egykor ott állott egyházban „iszonyú botrányt" követett el, s ennek következtében változott át, a templom pedig a benne lévőkkel együtt a mélységbe süllyedt." 30 Végül több olyan elbeszélést rögzítettünk, melyek szerint a Szentpéterhegyben, akárcsak a szomszédos Szanda hegyen, kincset, aranyat, pénzt ástak ki, valamint, hogy bányaművelés közben is akadtak ilyenekre. Az eddigiekből látható, hogy a környékbeli hagyomány szerint a kultuszhely több szempontból is jeles, számontartott térség, ugyanakkor a népi emlékezet nem követi történeti pontossággal a hely szakrális jellege kialakulásának eredetét. A Szentpéterhegy földrajzi név kialakulását legtöbben azzal indokolták, hogy „Péter-Pálkor mindig, mindig ott levét a búcsú" 31 , ez azoban inkább csak a búcsújárás régiségét sejteti, s mint ilyen hasznos adalék, de nyilván semmi köze a névadáshoz. A búcsújárás kultikus célpontjaihoz fűződő emlékek az előzőekhez hasonlóan fontos adatokat tartalmaznak valószínűségi alapon történő következtetések levonására, explicit történeti fogódzókat azonban nem jelentenek. Az alábbiakban ezeket tekintjük át: „Kútyika" a Szentpéterhegy oldalában. „Volt egy kút a hegy tetején, s egy öregasszony mondta, itt bukott le az aranykacsa — így mondta ő — és Vácon a Hétfájdalmú kápolna vagy mi van ott, ott meg kibújt." 32 „Ott a Péterhegybe találtak egy alagútszerűséget. És az beszakadt. És akkor aszongya, hogy ott láttak úszkálni egy kacsát benne. Mer ugye víz van benne, biztos a forrástól, vagy hogy nem tudom mitől, nedves vót belül. És akkor azongya, hogy a váci, hátkápolnánál kiset hát ott is észrevették és akkor azonosították, hogy ott is olyan mint a Péterhegybe. Hát aztán, hogy csak mese, vagy igaz vót?" 33 ,,A régi öregek úgy mondták, hogy mindig karácsonykor kibukkan ottan abba a kútba az aranykacsa. És akkor erről vót az, hogy hasznos a kút, és akkor 371
