Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Gajáry István: A budai gyáripar a reformkorban. Gyárnokok a város társadalmában

zsef nevű patikusé

11 volt. Mielőtt elcsodálkoznánk a patikus bőripari beruházásán, hozzá kell tennünk, hogy ez a tőkekoncentrációnak csak az első fele, ugyanis Wagner nem más, mint Fischer Jakab sógora, s a 3 Fischer-testvér mostohaapja id. Thoma József volt.

12 Nem állíthatjuk, hogy vállalkozóink szegények lettek volna. Nemcsak szerszámban, egyéb vagyonban is jelentős a tőkéjük: Müller 4 háza és 3 egyéb ingatlana 190, míg Fischerék 4 háza és 1 szőlője 108 ezer ft, s utóbbiaknál 3 ingatlant nem is órtékeltelj: fel. A teljes aktív vagyon pedig Müllernél 278, Fischeréknél 346 ezer ft volt, s addig, amíg Müller vagyonában 15%, Fischernél 7,6% aktíva volt, a passzív terhelés előbbinél 9, az utóbbinál 42%. Az így kimutatható, viszonylag alacsony mértékű pénzmozgás általánosságára utalnak gyárnokaink betáblázásai is. Megvizsgálva az 1832—1839 között terhükre történt, és az 1838—1839-ben általuk kért intabulációkat (IV. tábla) a tapasztalat igen meglepő volt: mindössze 9 névre történt teherbejegyzés, s ezek túlnyomó része is csak egy-két embert érintett. Az 66 betáblázási esetből egy adat csak érték megjelölése nélküli szerződés volt, míg a többiből 26 Mandl János enyvgyárost, 10 Krellwitz Vilmos kesztyű-, 8 Kohner bőrgyárnokot terhelte. Az említett betáblázások összértéke nem érte el a 160 ezer ft-ot. A vizs- " gált személyek a másik oldalon még rosszabb eredménnyel szerepeltek : mindössze Fischer Jakab tábláztatott be 3 követelést, — ebből 2-t Kohner ellen —, mindössze 5654 ft értékben.

13 S ez még csak a jéghegy csúcsa. Ha megvizsgáljuk a kitáblázási adatokat is, kiderülnek a követelések gyakorlati behajtásának nehézségei. Kereken 20 esetben, a betáblázási könyvben a bejegyzés „nyitva" maradt, közel 67 ezer ft sorsáról nincs adat. Lehet, hogy ebben okként a hároméves megújítást elrendelő 1840:21. te.

14 végre nem hajtása, vagy a pontatlan nyilvántartás is közrejátszott, de nem valószínű, hogy meghatározó szerepű lett volna. Fischer felesége 1846. évi leltárában a tőlük 1833 óta követelt összegek — igaz, kissé más összegekkel, mint a könyvben —, felvételre kerültek, s Krellwitz még 1849-ben és 1854-ben is tábláztatott ki visszafizetett hiteleket. Ugyan 1840-ben-egy nagyobb „törvénycsomag"

15 sok szempontból változást hozott, de a „pénzügyi mentalitáson" csak lassan tudott változtatni. A tőkehiány oka ugyan az adósok hitelképességének hiánya is lehetett, de „a magyar feudális jog is, amely Almássy Pál királyi biztos megjegyzése szerint szabad kezet enged a nem fizető adósoknak, mivel a magyar bíróságok nem ítélték meg a váltón alapuló követelést."

16 Korszakunk azonban vízválasztónak tekinthető a tőkés fejlődés szempontjából. Teljes mórtékig érvényesült még, bár egyre gyengébbnek bizonyulva, az a feudális jogrend, amelynek előírásai szerint alakultak a gyárak, számos esetben nem is annyira a piaci követelmények, mint az állami megrendelések (hadiszállítások, stb.) kiaknázásával meggazdagodott iparosok által gründolva, további hasonló szerződések reményében. Céhes kötöttségeikben is megjelenő gondolkodásmódjuk ós piaci kapcsolataik hiánya azonban fejlődésüket nem annyira segítette, mint inkább meghatározott szinten tartva akadályozta. Ezért azután a teljesen új, sokkal hatékonyabb gazdasági szemléletmódot elterjesztő és távolabbi, külföldi kapcsolataikat is maximálisan kiaknázó zsidó és az ő előtérbe kerülésükkel egyidejűleg nyugatról — többek között Svájcból — betelepülő, a feudális jogrendtől már elszokott szemléletű iparosok városainkba jövetele már komoly veszélyt jelentett a számukra.

17 Láttuk, hogy forgalmuk és vagyonuk tetemes volt (II—

III. tábla), de — valószínűleg — nem számított igazán jelentősnek a kereskedők kezén lévő, illetve általuk forgatott tőke mellett : 147