Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)
Gajáry István: A budai gyáripar a reformkorban. Gyárnokok a város társadalmában
közül a jelentősebbnek tűnő vállalkozások hosszú, több évtizedes múlttal rendelkezők is lehettek: Kohner József jogosítványa 1812-ből, privilégiuma pedig 1821-től származott, míg id. Thoma 1822-ben, Fischer Jakab 1829-ben nyert kiváltságlevelet, 7 s a Thoma—Fischer-gyárak különleges jogállását mutatja, hogy a gyári szabadalom elnyerése után nem léptek ki a céhből, mesterek maradtak, így a későbbiekben két címen is adóztak: egyrészt mint gyárosok, másrészt mint tímármesterek. 8 (S ehhez rögtön hozzátehetjük: Budán a legrégebbi céhek közé tartozott a tímároké, céhlevelük 1698-as keltezésű. Külön vizsgálat tárgyát képezheti, hogy miért éppen ebben és ebben az egy céhes szakmában jöttek létre jelentősebb gyárak.) Ugyancsak céhes műhelyből fejlődött ki — a céhen kívüli enyvfőző és a céhhel csak 1838-tól rendelkező szeszfőzők kivételével — a többi szakmába tartozó gyár (Krellwitz kesztyű-, Laboratz kalap- és Müller kocsigyár) is, ezeknél azonban hasonló, „kettős tagság" és adózás nem fordult elő. A gyártulajdonosok vallási összetételét vizsgálva megállapítható, hogy a szeszfőzők közül csak Hausmann volt katolikus, a többiek izraeliták. (A szeszfőzés hosszú időn át a zsidók által preferált szakma volt, nem utolsósorban tevékenységük korabeli korlátai miatt.) A bőrgyárosok közül Kohner pályafutása azért is figyelemre méltó, mert szabadalmával egy erősen céhekre épülő iparszerkezetű és termelésű városban vetette meg a lábát, másrészt viszont a zsidóiparos hagyományos lehetőségeinek keretei közül való kitöréshez, a szabad iparűzéshez nem is volt más lehetősége. Arról, hogy a hagyományokkal való szakítás milyen mértékű és jellegű lehetett, csak közvetett adataink vannak : gyárnokaink privilégiumkérelmeiben szereplő „bevallások", a vagyonleltárak és a hadiszállítások elnyerését kérvényező beadványai is, hiszen az utóbbiakhoz kauciót is le kellett tenni. Természetesen tudomásul kell vennünk, hogy a hivatalos iratokban előfordulhatnak kisebb-nagyobb torzulások is. (Pl. a szabadalom elnyeréséhez 50 ezer ft vagyont kellett kimutatni, amikor is — elvben — megtörténhetett, hogy, saját lehetőségeiket és vagyonukat felértékelve mutatták ki.) A vizsgált esetekben a kimutatott termelési és forgalmi értékek (II. tábla) reálisnak tűnők, feltételezhetően ilyen torzítás nem fordult elő. Másfajta problémákat vethetnek fel a hagyatéki vagyonleltárak 9 , bár egyedi vizsgálatoknál ezek jelentőségót nem szabad eltúlozni. Aktív gyámok után sajnos, nem találtunk hagyatéki leltárt, de két összeírás igen sokat mondó adatot közöl e kérdésekről : az egyik Müller Fülöp 1841-ből származó hagyatéki leltára, aki ekkor már 3—4 éve átadta gyárát Schnapp Mihálynak, a másik pedig Fischer Jakab első feleségéé, 1846-ból. Ezeknek az értékelmek a jelentőségét növeli, ha összehasonlításul mellé tesszük pl. Laboratz Ignácnak, a kalapgyáros céhes mesterként elhunyt testvérének leltáradatait (III. tábla), vagy bármely más céhes hagyatékot. Müller hagyatékából már kimaradtak az üzleti tételek, Fischerné leltárában ugyanakkor még szerepeltek, de filológiai azonosítási problémák miatt itt sem vállalkozhatunk tételes elemzésükre, csak sommásan tekintjük át a fontosabb jellemzőket. Fischerék gyárában 100 cserzőkád (?Bodung) mellett mindössze 43 egyéb szerszámot és 3 mérleget találtak 4280 vf t értékben, ami a korabeli kézművesek szerszámai néhány ft-os értéke mellett tekintélyesnek mondható. A termelés hatékonyságának növeléséhez persze egyéb körülmények is hozzásegítették a gyárnokot: pont Fischer esetében találkozhatunk azzal, hogy 4 házából az egyiknek a tetején (Víziváros 227) bőrszárító padlás is volt. Az építészettörténeti irodalom mindössze 3 ilyen padlással épített vízivárosi házról tud: az említetten kívül a másik a Thoma családé 10 , míg a harmadik egy Wagner Jó146
