Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Gajáry István: A budai gyáripar a reformkorban. Gyárnokok a város társadalmában

Marci emlékének Oajáry István A budai gyáripar a reformkorban Gyárnokok a város társadalmában A reformkori gyáripar a magyar iparosodás és tőkés fejlődés olyan kérdése, amelynek értékelése, sőt, már az ismerete is — a kapitalizálódás szempontjából —, a mai napig is erősen vitatott.

1 Viszonylag kevés iparos rendelkezett a gyárengedély, vagy privilégium elnyeréséhez szükséges vagyoni fedezettel, így a gyárak száma igen alacsony volt. Az 1840:17. te. (A gyárak jogviszonyairól) előtt a sz. kir. városokban a Helytartótanácstól, elsődlegesen anyagi fedezethez kötött feltételek mellett kérhették az engedélyeket, illetve a szabadalmat. Gyári szabadalmat csak az az iparos kaphatott, aki ,,mind személybeli, mind vagyonbeli képességgel bír"-t. Egyéb (munkaszervezeti, stb.) megkötéseket és feltételeket nem támasztottak. (Ismeretes, hogy pl. mind a bőr-, mind a textiliparban csak a nagyobb állóeszközök képezték a gyámok tulajdonát, s gyakran előfordult, hogy egyszerűen kizárólag munkaszervezésre építve, még csak nem is saját műhelyükben dolgoztattak, hanem bedolgozó rendszerben. )

2 Vizsgálódásainkhoz elsődlegesen az adókönyvek jelenthettek kiindulópontot a működő gyárak feltárásához, azonosításához. Az adókönyvi bejegyzések

3 alapján 1838—1839-ben nem kevesebb, mint 12 gyárat számolhattunk össze, figyelmen kívül hagyva a cigaretta, valamint a vegyianyag és -árukészítőket, ezek egy részét az irodalom is gyárként említi, azonban privilégiumukról egyelőre nem rendelkezünk adattal, s adóösszegeik erősen arrafelé utalnak, hogy esetükben a „Fabricant" inkább csak készítőt, mintsem gyárnokot jelenthetett. Ennek megfelelően a gyár és gyámok fogalmakat az ebben a korban is használt értelemben és esetekben vizsgáltuk. Bár ebben az időben már jelentősre tehető a kereskedelmi tőke jelenléte PestBudán, ennek az iparra gyakorolt hatásáról nincsenek adataink. így azután nem csodálkozhatunk azon, hogy a századforduló Pestjének ipari klaszszifikációjában egyetlen, ferencvárosi likőrgyárat találhatunk, s negyed századdal később Schams Budáról csak 6 gyárat említett. (Ez utóbbiak közül Müller kocsigyára volt az egyetlen 18. századra visszanyúló történetű.)

4 Ha megkíséreljük áttekinteni, hogy a három budai városleírás (Schams, Fényes és Palugyay) milyen gyárakról tudott, igen bizonytalan képet kapunk (I. tábla). Tájékozódásunkat más korabeli publikus források figyelembevétele sem sokban segíti.

5 Amint azt láthatjuk, nyomtatott forrásaink — s közülük is kiemelten a megjelenés időrendjében középső Fényes-munka, — a gyárakat nézve bizonytalan adatközléseknek számíthatnak, de az így is megállapítható, hogy a reformkori és korábbi gyárak nem voltak igazán jelentős és hosszú életű vállalkozások, ezek alapján sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudjuk, összevetve ezeket az adatokat az adókönyvekből és más forrásokból nyert információkkal, kísérletet tehetünk néhány kérdés árnyaltabb megválaszolására. A Schams-féle leírásban szereplő gyárakról láthatjuk, hogy 1838/1839-ben még a gyárak kétharmada üzemelt.

6 Ez az arány igen jelentős, később, a „szabad verseny" korszakában valószínűleg még az 50%-ot sem közelítette meg azon vállalkozások arányszáma, amelyek jelentős üzemként tíz évnél tovább is működtek volna. E gyárak 145