Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Nógrád megyei szlovákok népviselete

kötővarró asszony volt Proksza Pálné Erdőkürtön, Sulyan Pálné Bánkon, akik nemcsak a saját, hanem a szomszédos falvakba is vállaltak főkötő készítést. Az alsófőkötőt a legtöbb esetben mindenki saját magának állította össze. Fejkendő A kékfestő, kasmír, bársony, szövet, posztó, selyem anyagú fejkendők a banki csoportnál is ismertek voltak. Az első világháború táján a kékfestő anyagú kendőket viselték jobban. A világos, cifra kendőket nem is illett felvenni, mert szinten minden családból volt hozzátartozó a fronton. A drágább kasmír, selyem kendőket csak lányok, fiatal menyecskék viselhették, a kékfestő, szövet, posztó kendőket idősebbek köthették fejükre. A bársonykendő a csoportnál valamivel korábban, a harmincas évek közepén vált ismertté. Az evangélikus vallású falvakban a selyem, szövet, posztó fejkendők hímzése a 30-as évek elején terjedt el. A kendő hátul lévő sarkát és két szomszédos oldalát laposöltésű hímzéssel, széles csíkú, naturalisztikus, többszínű virágmintákkal díszítették. A második világháború után az ünnepen hordott hímzett fejkendőket elhagyták, a mezőkövesdiektől vásárolt — vagy e minták alapján készült —, széles rojtú fejkendők lettek az ünnepi öltözet tartozékai. Az ötvenes évek közepétől már a gyári hímzésű kendőket kedvelték jobban. A katolikus vallású szlovák falvakban a hímzett fejkendőt a negyvenes évek elejétől kezdték hordani a lányok és menyecskék. Elterjedése nem volt általános, hétköznap kockás mintás, ünnepen gyári hímzésű kendőt kötöttek a fejükre. A kendők száma, tárolásának módja azonos volt a szügyi csoportnál említettekkei. A kendőket, más ruhaanyagokhoz hasonlóan, boltos kereskedőknél, vásározóknál szerezték be. Bánk, Felsőpetény, ősagárd, Nógrád, Keszeg, Nézsa lakói Vácott, Galgaguta, Vanyarc, Erdőkürt, Bér, Egyházasdengeleg parasztasszonyai Aszódon, ritkábban Balassagyarmaton vásárolták meg ruhakészletük anyagát, illetve egy-egy darabját. Emlékezet szerint az első világháborúig Szirákon is működtek „boltos kereskedők", ahol ruhaanyagot, kendőt, gyöngyöt, gyűrűt, stb. lehetett vásárolni. Vácott és Balassagyarmaton kettő, Aszódon négy „parasztboltost" ismertek az első világháborúig, ahol a környező falvak lakói öltözetük anyagát, kiegészítő darabjait megvehették. • ALSŐRUHÁK Oplecko (ingváll) A visszaemlékezések alapján a századforduló táján a buggyos ujjú ingváll derekát tiszta- vagy félpamutos vászonból, a könyökig érő ujját fél-, illetve tisztapamutos anyagból varrták. Dajaszászyné Dietz Vilma—Manga János kutatásából tudjuk, hogy a múlt század végéről származó női ingek kézelőit piros és fekete színű fonallal hímezték ki, majd a húszas évek közepén piros és kék lett a hímzőfonal színe.

20 Az evangélikus és katolikus vallású szlovák falvakban a bőuj jú inget egységesen az 1950es évek elején váltotta fel a szűkujjú ing. A szúkujjú ingnek új nevet nem adtak, szlovákul ezt is opleckonak. hívták. Az új szabású ingek kézelőjének hímzése is megváltozott. A kétszínű, mindig mértanias mintázat helyére többszínű, laposöltéssel varrott, stilizált virágdíszek kerültek. Az ujj végét csipkével, horgolással, keskeny margit70