Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Nógrád megyei szlovákok népviselete

vettek magukra. Az ujja csak kissé volt buggyos, végére üzletben vásárolt csipkét tettek. A nyaka nem volt ráncos, felvétele után szatyinggal húzták össze. Ehhez az inghez fehér gyolcs, csipkés, keményített vállkendőt vettek fel. Ciklámen színű posztó szoknyával viselték. Ünnepen gyolcs opleckot vettek fel a fiatal lányok és menyecskék. Szabása azonos a fentebb ismertetettel, de az ujja végére nem csipkét, hanem slingelést tettek. A könyök fölött az ujjat széles szalaggal átkötötték. A gyolcs inghez selyem pruszlikot, rojtos vállkendőt, színes selyem szoknyát illett felvenni. A harmincas évek elejétől a buggyos ujjú, hímzett kézelőjű oplecko kezdett háttérbe szorulni, helyét az ugyancsak rövid, de szúk ujjú ing váltotta fel. Az újabb szabású ing ujjának végét azsúrozással, keresztszemes hímzéssel díszítették. Elejének nyitott részét gombokkal zárták össze. Erre az ingre vállkendőt már nem vettek fel, pruszlikkal és blúzzal viselték. Ezt az inget már nem opleckonak, hanem Jcoselának mondták szlovákul. Anyaga tiszta pamutos és gyolcs lehetett, újabban kartonból is készülhetett,, ajnrísweJcjüjjk^^^ oíiszitést kapott az alsó széle. A csipkés és slingelt ujjú oplecko a 60-as évek elején ment ki a divatból. Az oplecko varrása nem igényelt különösebb szakmai ismeretet, kézügyességet. A legtöbb asszony el tudta készíteni maga és lánya részére. A buggyos ujjúból 15—20, a csipkés és slingelt ujjúból, külön-külön 10—15 darabot varrtak maguknak. Később a szűkujjú ingből sem tartottak húsz darabnál többet. Az azonos típusú ingeket — egymásra helyezve — külön-külön tárolták a szekrényben vagy a négyfiókos sublódban. Opleckoban csak otthon, az udvaron és a mezőn tartózkodhattak a nők. Ha a faluba mentek, pruszlikkal, blúzzal kellett öltözetüket kiegészíteni. A szűkujjú ingben a nyári kánikulában, a szomszédba, sőt az üzletbe is el lehetett menni. Pendély A rövid derekú opleckot, vagy koselát a pendely egészítette ki. A fiatalasszonyok és lányok félpamutos, az idősebb nők kendervászon anyagú pendelyt hordtak. Készítéséhez három szól anyagra volt szükség, eleje, háta 1—1 szél, a harmadik szélből háromszögletű eresztéket toldottak az oldalába. A pendely részei: ereszték, alja, gallér. A tíz centiméter széles gallérját felvételkor 2—3 kapoccsal fogták össze. A pendely hossza a térd fölé ért. A gallér alsó szélét a csípőre engedték rá, ezzel a derék meghosszabbításának látszatát keltették. A pendely ugyancsak a könnyen összeállítható ruhadarabok közé tartozott, elkészítésére minden asszony vállalkozott. A pendelyből 8—10 darabnál senki nem tartott többet. Ritkán előfordult, hogy a pendely alját fogacskával díszítették. Alsószoknya A pendely fölé kerülő alsószoknyáknak két típusát ismerték: szegett és slingelt alsószoknya. A századforduló táján, emlékezet szerint, voltak olyan szegényebb asszonyok, akik kendervászonból varrtak maguknak szegett alsószoknyát. Egyébként mintás karton, flanell volt az alsószoknyák anyaga. A szoknya aljára szegőt varrtak, innen kapta nevét is az alsószoknya. Ennél a viseletcsoportnál a rózsaszín, kék, fekete színű szegők voltak a legkedveltebbek. A szegők posztó és bársony anyagból készültek. Hétköznap pirossal, ünnepeken rózsaszínnel, gyász alkalmával kékkel szegett alsószoknyát vettek fel. Fekete színű szegőt (bársonyból) az idősebb asszonyok varrtak alsószoknyájukra. 39