Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Nógrád megyei szlovákok népviselete

vászon fekete színre festett kötény, fehér kis veres virággal díszített kendő, egy fehér slingelt fejkendő, 2 darab kékre festett kötény, egy fehér főkötő, egy ujjas asszonynak való sárga színű ködmön, egy posztó férfi nadrág és kabát, egy téli férfi bekecs, tíz darab férfi ing, három asszonyi ing, három gatya.

15 A fentebb felsorolt dolgozatok, tudományos publikációk, de a közölt levéltári források nem alkalmasak arra, hogy hiteles képet adjunk a 18—19. századi szlovák népviseletről. A korábbi, gyakran helyi megfigyelésen alapuló dolgozatok, a levéltárakban őrzött viselettörténeti adatok felbecsülhetetlen értékűek, hiszen valamelyest bepillantást engednek a különböző időszakok paraszti öltözködésének kultúrájába. A forrásokból összerakható kép gyakran módosíthatja is az eddigi kutatások eredményeit. Példaként megemlíthetjük, hogy a kék színű posztóból készült férfi nadrág és kabát történeti múltját, országos elterjedését a múlt század 80-as éveire teszik kutatóink.

16 Fentebb közölt levéltári adatokból kiolvasható, hogy már a 18. század első felében is a falvakban lakó férfiak öltözetéhez tartozott. A kék posztó korai elterjedését a gácsi posztógyár is segítette. De a csizma, a felsőszoknya korai elterjedtségét is bizonyítják forrásaink. A megyénkben élő szlovákok viseletére vonatkozó több ezer levéltári feljegyzés, mint jeleztük, nem alkalmas arra, hogy részletesen feldolgozzuk a 18—19. századi öltözködési szokásaikat. A kárbecslések, hagyatéki leltárak, különböző pereket ismertető iratok, mint láttuk, többnyire csak a ruhadarabok nevét közlik. Olykor utalnak a formára, a díszítettségre is. Nem ismerhetjük meg azonban az összetartozó, az egyes alkalmakhoz kötődő ruhadarabokat, viselőjének korát, gyakran még vagyoni állapotát sem. Segítségükkel viszont megközelítő pontossággal megállapítható néhány ruhadarab megjelenése, vagy megszűnése a paraszti öltözködésben. A levéltári adatokból tudjuk, hogy vidékünkön a férfiak által viselt süveget a 18. század hetvenes éveiben kezdi felváltani a széles karimájú kalap. A keszkenő, a vállkendő is ezidőtől kezdve vált a népviselet tartozékává. A levéltári forrásokból megállapíthatjuk, hogy a dolmány, a kankó a 19. század közepére kiment a paraszti divatból. Témánk kimunkálásánál, a szlovák viselet hiteles ábrázolásánál így elsősorban azokra az adatokra támaszkodhattunk, amelyeket adatközlőinktől kaphattunk. Ez viszont jelentősen lecsökkenti a bemutatható időszak határát. Adatgyűjtésünket ugyan már az 1950-es évek végén megkezdtük, de az intenzívebb témagyűjtést csak a 70-es évek közepétől végezhettük. Ekkor már a megkérdezhető legidősebb adatközlőink többsége az 1880-as éveket vallotta születésének dátumaként. Ez időtől régebbi viseleti adatokhoz ritkán juthattunk hozzá. Gyűjtésünket, feldolgozásunkat megkönnyítette az a tény, hogy a legtöbb szlovák községben az 1960-as évek közepéig élt a népviselet, így a két világháború közötti viselet változását, majd annak folyamatos megszűnését nyomon követhettük. Dolgozatunk megfogalmazásában segítséget jelentett az is, hogy a legtöbb család napjainkig megőrizte népviseleti ruháit. így a bgtöbb ruhadarabot nem elmondás, hanem személyes megfigyelés alapján írhattuk le. A történeti megfogalmazásnál jól használhattuk a különböző időben készült családi fényképeket is, amelyek hitelesen ábrázolják a népviseletet, annak változását. Vidékünkön a családi fénykepezkedes 1914-ben, az első világháború kitörésekor vette kezdetét, hogy a frontra induló férjjel, édesapával egy közös emléket készíttessenek maguknak. A megyénkben élő szlovákok viseletét — elsősorban a női öltözet alapján — három nagyobb csoportra oszthatjuk: szügyi, banki, sámsonházai csoport. A három csoport elkülönítése a ruha formája, szabása alapján történti ,'28