Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Közlemények - Természettudomány - Hír János: A bátonyterenyei (csengerházi) löszfeltárás faunavizsgálata

XIV. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1988 TERMÉSZETTUDOMÁNY NATURAL SCIENCES A bátonyterenyei (csengerházi) löszfeltárás faunavizsgálata Hír János Bevezetés Hazánk felszínének mintegy 80%-át borítják negyedidőszaki képződmények, melyek vastagsága az Alföld D-i részén helyenként a 800 m-t is meghaladja (KROLOPP E., 1970; RÓNAI A., 1985). É-Magyarország másod- és harmadidőszaki kőzetekből felépített domb- és hegyvidékein a quarter rétegek nem alkotnak egységes felületet. Foltszerűen — főleg a völgyek és a medencék folyóteraszaihoz kötötten jelennek meg, esetleg vékony takaróként borítják a legjtőket (PÉCSI M., 1961). Legnagyobb vastagságuk a hegyvidék D-i előterében legfeljebb 20—30 méter. Ehhez az objektív adottsághoz társul az a tudománytörténeti tény, hogy a hegységekben folyó földtani kutatómunkának mindig is az ipari nyersanyagokat szolgáltató kőzetek álltak a középpontjában. Mindezek a körülmények az okai annak, hogy az Északi-középhegység pleisztocén üledékeiről aránylag keveset tudunk. Alaposabb tanulmányozásuk a hegység fejlődésének jobb megismerését eredményezhetné, ugyanakkor gazdasági jelentőségük sem elhanyagolható. A folyó teraszok kavicstelepei az építőipar érdeklődésére tarthatnak számot, míg a meszet tartalmazó lösz savanyodó szántóföldjeinek javításához kínálja a legolcsóbb lehetőséget. A negyedidőszak üledékei közül kétségtelenül a löszféleségek a legjellegzetesebbek. Kutatásuknak hazánkban komoly hagyományai vannak. Keletkezésükkel, típusaik leírásával, kozetrétegtani felosztásukkal és egyéb tulajdonságaikkal nagy irodalom foglalkozik. Ennek legutóbbi összefoglaló jellegű munkája HANH GY.) 1977.) tollából jelent meg. Ebben az irodalomban szinte elhanyagolhatóan kevés az Északi-középhegység löszképződményeire való utalás, ami legtöbbször abban merül ki, hogy itt a lösz képződéséhez kevéssé voltak alkalmasak a feltételek, ezért csak szórványosan találunk vékony- és a típusos lösztől különböző — homokos, kőzettörmelékes — lösszerű takarókat (pl. az ún. „palóclösz" — SZÉKELY A., 1961 — ). Talán nem fölösleges röviden a lösz keletkezésének problematikájára is kitérni. Elsősorban azért, mivel itt egy még le nem zárult kérdésről van szó. A magyar földrajzi irodalom RICHTHOFEN F. (1872, 1878) munkái nyomán a lösz eolikus (levegőből hulló por) keletkezése mellett foglalt állást (BULLA В, 1933; LÁNG .,S 429