Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Vonsik Ilona: Adalékok a Szociáldemokrata Párt Nógrád megyei szervezeteinek tevékenységéhez 1920–1944

figyelmen kívül. A szociáldemokrata párt központjából 1940-ben egy munkatárs két napig tartózkodott Salgótarjánban és tapasztalatait összegezve megállapította, hogy akik a mozgalmat vezetik erkölcsi vonatkozásban a legenyhébb kritikát sem állják ki. „A mozgalom — szakmai és párt — a leggyalázatosabban néz ki, mert közel 6000 bányászból összesen vagy 30—35 van szervezve, a vasas helyi csoportnak 27 tagja van, amikor pedig a bányában dolgozó vasas szakmunkásokon kívül majdnem 1000 munkást foglalkoztató acélgyár van és az üveggyár is közel 1200 munkást foglalkoztat, ahol egyetlenegy szervezett munkás van." Véleménye szerint Németh Alajost és Princz Ferencet a vállalat lekenyerezte. Ha a munkások ügyesbajos dolgait intézik a mulasztott műszakokat a bánya megtéríti nekik. E „két embernek az elmozdítása teremtené meg a lehetőséget, hogy Salgótarjánban a párt- és szakmai mozgalmat új alapokra lehessen fektetni". A jelentés szerint hármas rétegződésű az az anyag, melyből a párt, a mozgalom felépülhetne: 1. „Azok, akik szociáldemokratáknak megmaradtak, ez a kisebbik rész. 2. A Szkladán Ágoston szellemi bűvkörébe tartozó radikális felfogású munkások. 3. Az mtellektuellek néhány tagja és az önálló kisemberek vékonyka rétege." Németh Alajost egyébként e látogatás alkalmával elszámoltatták, így a pártnak nincs megbízottja Salgótarjánban. A párt országos munkatársai ugyanakkor számoltak azzal, hogy a pártmozgalom különállását megteremteni nagy nehézségekbe ütközik, mert anyagiak hiányában külön helyiséget szerezni képtelenek, kísérletet tettek öt vendéglősnél, de nem jártak eredménnyel.

146 A párt- és a szakmai mozgalom új alapokra helyezése nem a két munkásvezető eltávolításán múlott. A szakszervezetek központi szerve a Szakszervezeti Tanács 1940. január 22-én hűségnyilatkozatot tett le a kormány elé, mellyel lemondott a harcról, amit a körülmények nem tesznek lehetővé A munkásokat ennek alapján tartották távol a politikai és gazdasági harctól. A Szakszervezeti Tanács állásfoglalásának egyenes következménye volt, hogy a szervezett munkások elfordultak szervezeteiktől, mert azoktól semmit sem reméltek. 1941-ben központi segédlettel kívánták újjáéleszteni a szociáldemokrata munkásmozgalmat. 1941. február 9-én Kovács István újpesti SZDP titkár Salgótarjánban a vas- és fémmunkások szakszervezeti helyiségében ismertette a politikai és gazdasági helyzetet. Február 25-én Jelinek Ferenc Kazáron megalakította a bányászszakszervezet helyi csoportját 24 fővel. A bányamunkások szakszervezetének helyi csoportja Salgótarjánban 1941. május 25-én kerületi értekezlet tartott, melyen kb 50 fő volt jelen. A helyi csoport elnöke figyelmeztette a bányamunkásokat, hogy tartózkodjanak a sztrájktól. Salgótarján rendőrkapitánya 1941. június 23-án kelt jelentésében arról tájékoztatta a belügyminisztert, hogy a munkásság elkeseredése fokozódott az áremelkedések miatt. Véleménye szerint eddig a nyilaskeresztes párt egyedül akarta kihasználni az elkeseredést és a saját javára fordítani a munkásság hangulatát, addig most változás következett be, „újabban a szociáldemokrata párt is ilyen irányú tevékenységet folytat. Azt lehet mondani, hogy ez a két párt úgyszólván versenyez egymással a munkásság elégületlenségének minél tökéletesebb kihasználásában. Még néhány héttel ezelőtt a szociáldemokrata párt erőtényezőt egyáltalán nem jelentett, ez idő szerint már elérte azt az eredményt, hogy a bányamunkások 25%-a táborába tartozik, a nyilaskeresztes párt 40%-ával szemben. A fennmaradó % részben a MÉP-hez tartozik, kis részben pedig szervezetlen . . . Bizalmas értesülésem szerint egyik párt sem meri magára vállalni a sztrájk kirobbantását. Ezen a téren egymást lesik, de ha valamelyik kirobbantja, a másik feltétlenül csatlakozik a sztrájkhoz. 371