Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A Salgótarjáni Öblösüvegygyár I. 1892–1928

A Részvénytársaság 1905-től 1908-ig egyébként 650 000 koronát ruházott be a gyárba. Az új építkezések mellett 1908-ban az igazgatóság lépéseket tett az Owens automatagép szabadalmának megszerzésére. Az 1908—1909. évi mérleg adatai szerint erre a célra akkor elsőízben 21 598 koronát tartalékoltak. Az Owens gépet azonban csak 1913-ban sikerült megvenni és 1914 elején helyezték üzembe. A Salgótarjáni Palackgyár Rt. üzleti eredményei 1904-től 1908-ig kedvezően alakultak, a mérlegek évenként 80—90 000 korona nyereséggel zárultak. Ugyanakkor az igazgatóság az értékcsökkenési tartalékot az 1903. évi 290 000 koronáról 1908 végéig 416 000 koronára tudta emelni. Ámbár a nyersanyagok és a szénféleségek ára évről-évre emelkedett, ez nem zavarta meg az üzleti eredmények kedvező alakulását, mert az anyagok ós a szén drágulását a palackárak emelkedése kiegyensúlyozta. De miután a gyárnak, mint részvénytársaságnak valamennyi részvényese egyben a Magyarhoni Üveggyárak Rt-nek is tagja volt, a gyár nyeresége az alapító társaság pénztárába vándorolt, sőt az anyavállalat a Salgótarjáni Palackgyárra még évi 40 000 korona hozzájárulást is kivetett. 41 A Salgótarjáni Palackgyár rentabilitási eredményei azonban nem tudták ellen­súlyozni az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. veszteséges üveggyárainak pénz­ügyi deficitjeit. E korszerűtlen üveggyárak semmiképpen sem állhattak helyt a gazda­sági versenyben. A Salgótarjáni Palackgyár Rt. 1908. július 18-án megvette a salgótarjáni állo­máshoz tartozó vágányból kiágazó, s a palackgyár telepéig vezető iparvágányt, mely A Salgótarjáni Palackgyár főbb termelési mutatói 1893—1908. Palacktermelés 1000 db-ban Átlagos Év összesen 1000 db ebből zöld palack 1000 db összes tonna állományi összlétszám 1893 1894 1895 1896 1897 1898 1899 1900 1901 1902 1903 1904 45 240 350 1 500 2 300 4 300 5 100 5 960 6 225 6 480 7 000 7 500 45 240 350 1 500 2 300 4 300 5 000 5 500 5 750 6 000 6 500 7 000 23 120 175 750 1 150 2 150 2 567 3 020 3 145 3 290 3 550 3 800 120 120 150 175 200 250 300 315 325 330 340 350 1893—1904 1905 1906 1907 1908 47 000 10 584 11511 12 000 12 120 44 485 10 084 11011 11 500 11 620 23 740 6 304 6 806 7 200 7 300 átl. 260 400 420 440 460 1905—1908 46 215 44 215 27 610 átl. 430 1893—1908 93 215 88 700 51 350 átl. 309 297

Next

/
Thumbnails
Contents