Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1880-as évek oktatásügye Nógrádban

azzal is megelégedett volna, ha a tanító egy év alatt általánossá teszi a magyarnyelvű tanítást, nem vár el semmilyen kiemelkedő tanítói teljesítményt, hogy jutalmazhasson. Három év múlva még mindig „megborzadva" lehet látni, hogy akadnak iskolák a megyében ahol a tanító nemcsak, hogy nem tette általánossá a magyar nyelvet de Ő maga sem tud magyarul. Pedig a megoldás egyszerű, 1893-ban ezt javasolta egy névtelen hazafi a helyi lapban: „a pánszláv papokat és tanítókat fegyelmi úton el kell csapni s velők mint hazaárulókkal kell elbánni. A pánszláv papot és tanítókat tartsa nyilván az alispán, a tanfelügyelő és a szolgabíró, működésük folytonos éberséggel kísérendő."

54 A harmadik akció, ami ekkor indult meg, de kibontakozni csak a századforduló táján fog: a településnevek magyarosítása. Már 1883-ban a Nógrádi Lapok és Honti Híradó egyik szerzője a hatóságok közbelépését sürgeti abban az esetben, amennyiben a falvak erre önként nem vállalkoznának : „a megyei törvényhatóság erélyes közbelépése folytán, magyar névvel nagyon is hiszem mielőbb felruháztatni fog."

55 Hiába emlegették példának Zólyom megyét, Nógrád megye a falunevek magyarosítása területén csak késve s akkor is keveset tett. 1893-ban jött létre egy ilyen feladattal megbízott bizottság, amely még nyilvánosságra sem hozta javaslatát, máris védekezni kényszerült. Voltak olyan vélemények,amelyek túlzásnak tartották ezt. Pongrácz György így írta le véleményét: „nem értek egyet azon iránnyal, mely az idegen hangzású helységneveknek mindenáron való megmagyarításában culminai." Logikus érvekkel bizonyította be, miértkell megtartani a szlovák településneveket. Várható volt, hogy véleménye — amely nem volt általános — vitákat váltott ki. így is lett. Védelmezője nem volt más, mint Nagy Iván, aki elébemenvén a támadásoknak egyszerű érvvel állt ki mellette: úgy véli mi magunk sem tudunk helyesen magyarul, mit akarunk hát a szlováktól! „Sem a családi, sem a helynevek megmagyarosítása mind nemzetiségünknek legfőbb ismérve és jellege a magyar nyelv elkorcsosulásától meg nem ment, ha nyelvünk szerkezeti és anyagi eredetiségének mai rohamos hanyatlását meg nem állítjuk."

56 A nagyhírű történész által említett személynév magyarosítási mozgalom is korán indult meg a megyében, de ugyancsak szinte eredmény nélkül. Csalomjai azaz Pajor István már 1873-ban javaslatot tett erre ilyen címen, hogy „ha magyarok vagyunk a nevünk is legyen magyar". Szégyen mondja, közöttünk mennyi schwarz, gelb, blau, weisz, róth, klein, grosz, berg, burg, waiser, reiser, elfér, mayer, iczki, ficzki nevű és végződésű él — el velük a magyarságból 1 Lelkes indítványa nem talált széles táborra. Nagy ritkán emelt szót valaki a következő években s akkor is főleg a zsidókat szólítják meg nevük magyarosítására mintsem a szlovákokat. Ami érthető is, hiszen a megyében politikai szerepet játszó szlovák értelmiség ekkor nem volt s így a nevük sem irritálhatta a túlbuzgókat.

57 Ezeknek a folyamatoknak és kezdeményezéseknek, amelyek közel sem nevezhetők spontánnak, igen hamar kialakultak az intézményi hátterei. Ezek nagyrészt újak voltak, de akadtak közöttük évtizedes múltúak is. S ha széles bázissal nem is rendelkeztek, politikai hatásuk egyértelmű volt. 255