Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1880-as évek oktatásügye Nógrádban

A cikk névtelen szerzője természetesen nem azt a helyes álláspontot akarta képviselni, amit Marx és Engels fogalmazott meg ebben a kérdésben, bár kétségtelen, hogy véletlenül ugyan, de pontosan eltalálta a lényeget. 6 maga egyértelműen a szocializmus ellen van, amelyet olyan veszélynek tart a nemzet számára, mint a pánszlávizmust. Ki is fejti a későbbiekben erről a véleményét arra gondolván, hogy a pánszlávizmus legyőzése után ,,felüti majd ama másik kérdés, a socializmus . . : és, hogy Európának ezzel is lekellend számolnia az kétségtelen." Újabb megközelítésben nézve a dolgokat, egy harmadik cikkíró látszólag helyes következtetésre jut, ám egy normális helyzetet igyekszik elbagatelizálni, illetve sajátságosan átformálni. A Nógrádi Lapok és Honti Híradó vezércikke a pánszláv izgatók ellen íródott.

40 A korabeli cikkekben sokat emlegetett Narodné Noviny hasábjain jelennek meg ezek az írások. „Megszoktuk már, hogy számos külföldi élősködő ellenségünk lehetőleg kedvezőtlen színekben ecseteljenek bennünket a világ előtt . .. fenkölt elméjű szláv a legbadarabb dolgokat terjesztgeti felőlünk. Oda sem nézünk az Erdélyben áskálódó hazafiatlan szászoknak, semmibe sem vesszük a dicső rumunyok támadásait." A lényeg az, írja a szerző, hogy még mindig vannak az országban olyan egyének, akik úgy akarnak népszerűek lenni, hogy szidják a magyar nemzetiségi politikát. (Egyértelmű utalás Mocsáry Lajosra és kevés számú hívére.) ,,Ne a nemzetiségek ellen küzdjünk, hanem az izgatóktól szabadítsuk meg Magyarországot." Elfelejti, hogy az „izgatók" a nemzetiségek egyetértő támogatása nélkül aligha érnének el eredményeket, a nemzetiségi mozgalmak legjobbjai önmagukban hamar elszigetelődnének, ha legalább meg nem hallgatnák őket sorstársaik. Majd azzal a kijelentéssel folytatja, ami alapvetően igaz: egyik nép sem akar rosszat. „Maga a nép őszintén és utógondolat nélkül ragaszkodik a magyarsághoz. Csak az ellenségei a hazának kik a népek jóindulatát felhasználván, önérdekeiket tartva szem előtt, gyáva ós nyomorult izgatásaikkal igyekeztek a békés nyugalmat felkavarni..." Szerintünk a nép nem a magyarsághoz ragaszkodott, hanem Magyarországhoz. Legalábbis még ebben az időben. És ez két alapvetően különböző dolog, amit ha felismertek volna időben s ennek szellemében alakítják a nemzetiségi politikát, alighanem alapjaiban változott volna meg ezen a téren a helyzet. Ez így természetesen történelmietlen felvetés. A kortárs Magyarország politikusai nem akarták, nem tudták felismerni a nemzetiségi követelések mögötti lehetőségeket, mindaz ami történt és bekövetkezett, törvényszerű volt. Egy másik Magyarországnak kellett volna lennie, hogy elkerülje sorsát. De nem volt. A pánszlávizmusnak ezen kérdései érintették Nógrád megyét is, tehát nemcsak elvi alapon íródtak ezek a cikkek. Erre többször is hangsúlyosan felhívták a figyelmet a cikkírók, de szavaikból egy álnyugalom bontakozott ki s ez az önáltatás még sok bajnak lett forrása. A mi tótjainkról című írásban

41 egyenesen azt állítják: „Nógrádmegyében, hála istennek, nincs nemzetiségi kérdés ... A németjeink, tótjaink jóérzelmúek, szívesen beszélnek magyarul ..." Ami természetesen nem volt igaz, mert hogy nemcsak nem szívesen, de beszélni se nagyon beszéltek magyarul a megyében élő szlovákok, mint ezt a később közölt írások adatai egyértelműen igazolják. (Noha nem ilyen igazoló szándékkal íródtak ezek.) Visszatérve az előbbi gondolatra, a szerző azért aggódik, mert az utóbbi időben a pánszláv izgatások kezdenek elterjedni, éppen a Narodni Hlasnik című lap jóvoltából. Mi itt a teendő ? Adni kell tótoknak jó magyar olvasnivalókat, vagy éppen hazafias érzelmű tót lapokat mint pl. a Vlast a Svet, és főleg a falusi lelkészek legyenek nagyon éberek, mert rajtuk most sok múlik. „Vigyázzunk mi is a megyénkben lakó 251