Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1880-as évek oktatásügye Nógrádban

magyar politikus érzékelte és jelezte is ekkor, hogy merő naiv idealizmus erőltetni ott a magyar nyelvű tanítást, ahol a nap 24 órájából 20-ban a gyermek a saját nemzetiségi nyelvével él, s csak az iskolában tanul meg néhány sematikus formulát, amit gyakorlás híján hamar el is felejt. Nagyon világosan mutatott rá Jászi Oszkár, hogy itt a ,,kultúrminimum" kérdéséről kell beszélni. Azaz arról, hogy nem az a fő kérdés, hogy ezek a nemzetiségiek megtanulnak-e magyarul vagy sem, hanem az, „hogy megtanulják-e tótul, románul azt a kultúrminimumot, mely nélkül európai közigazgatás és közgazdaság nem lehetséges, vagy megmaradnak-e abban a barbár tudatlanságban és babonákban, mely őket alkalmas anyagává teszi minden gazdasági korrupciónak és politikai önkényuralomnak."

10 Az egyértelműség érdekében itt kell megemlíteni azt is, hogy a korabeli Európában (talán Svájc kivételével) az adott államterületen élő nem államnyelvű kisebbséggel szemben követett kormánypolitikák nem sokban különböztek a magyartól. (Sőt az orosz, porosz magatartás a lengyelekkel szemben sokkal brutálisabb volt.) Azt a szükségszerűséget viszont, hogy egy többnemzetiségű államban — az egyes anyanyelvek legteljesebb szabadsága mellett is — feltétlenül szükség van egy mindenki által valahogyan értett és beszélt közvetítő nyelvre mint államnyelvre, mai napig sehol nem tudták meghaladni. Tehát a magyar nyelvnek, mint államnyelv tantárgyként való oktatásának elrendelését — később utalunk rá — nem lehet egyértelműen elítélni, mert pusztán anyanyelvére utalva a nemzetiségi állampolgár mindenképpen hátrányos helyzetbe kerül az adott társadalmi berendezkedés és intézményrendszer szintjén. Erre Mocsáry Lajos is célzott, amikor 1891-ben a kisdedóvásról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásakor a magyar nyelvről ezt mondta: „Ha az államnak minden polgára nem képes fölemelkedni arra a színvonalra, hogy az állam nyelvét exacte tudja, akkor nincs más mód, minthogy az államnak kell az állampolgárhoz leereszkednie és akként kell berendeznie közigazgatását és igazságszolgáltatását, hogy mindenki saját nyelvén kereshesse az igazságot."

11 Gondolata végső soron nem volt ellentétes mindazzal, amelyet a magyar nyelv tanításáról szóló törvény indoklásában több helyen is megfogalmaztak: „Egy ugyanazon állam összes polgárainak, azon szoros összeköttetésénél és soknemú érintkezésénél fogva, melyben egymással szükségképp állanak, egyaránt érdekében áll, hogy egymást megértsék."

12 A törvényjavaslatot előterjesztő s emiatt a nemzetiségi politikusok részéről sokat támadott Trefort Ágoston is ezt a gondolatot erősítette meg :,,... a nem magyar ajkú honpolgárok érdekében fekszik, hogy megtanuljanak magyarul, valamint az államnak szintén érdekében fekszik, hogy nekik mód és alkalom nyújtassék arra, hogy e nyelvet megtanulják."

13 Ezt a folyamatot itt Nógrád megyében is egyértelműen lehet érzékelni még ilyen vázlatos szinten is, ahogy jelen tanulmányunkban foglalkozunk vele. Igaz ugyan, hogy az erőszakos magyarosító politika Nógrádban is jelentős eredményeket mutathatott fel (lásd később a szlovák iskolák felszámolását),' de kinevelt egy olyan szlovák értelmiségi réteget, amely az 1910-es évektől kezdődően élére tudott állni egy tudatosan irányított és szervezett megyei nemzetiségi mozgalomnak. De az is tény, hogy majd Bazovszky Lajos és társai küzdelme hihetetlen nagy társadalmi ellenkezést váltottak ki, de harcuk eszmei alapja, érvrendszerük fő bázisa az volt, ami a nyolcvanas évektől a nógrádi politikai gyakorlatban mint egyértelmű politikai negatívum kimutatható. Mint céloztunk rá, a megyei nemzetiségi mozgalmak egyik érdekes eseménye a nyolcvanas években Csontváry Kosztka Tivadar jelenléte Nógrádban. Máris azt kell 244