Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728

módon arra keresve választ, az elvetett mag (a vetőmag leszámításával) hány másikat termett. A gyengébb adottságú helyeken 3—4-szeres, a jó közepes határokban 4—5-szörös, a legkedvezőbb talajokon pedig 5—6-szoros hozamra számíthattak. Eladásra csak kevés helységben termeltek, a parasztok gabona termelési stratégiája elsősorban a saját kenyerük megtermelésére irányult, amire természetesen csupán az egyházi dézsma és a földesúri kilenced, továbbá az állami (katonai) adók megadása után fennmaradt gabonából telhetett. Ha saját fogyasztásukon felül maradt még eladnivalónak is, azt a vármegye északi feléből a bányavárosokba, a déli részekről pedig Vácra, Pestre szokták elfuvarozni értékesítésre. Közeli piacnak Losonc, és Rimaszombat kínálkozott. A helységek túlnyomó többségében azonban csak a saját szükségre volt elég a gabona, vagy még arra sem — emiatt az északi falvak népe kenyérkereset céljából aratni, kaszálni járt az Alföldre. A külön növénykultúrák közül a legáltalánosabb a kender volt. A parasztok testét fedő ruházat alapanyagát a 245 helység közül 198-ban (80,82%) külön földterületen állították elő. A kukorica, vagyis „török búza" termesztését 5 helység (Kösd, Rád, Romhány, Salgótarján, Vadkert) jelezte, de nyilván sokkal több helyen kapálták már a belső kertekben. Végül figyelemre méltó, hogy 5 helység (Csecse, Gede, Jobbágyi, Palotás, Rád) dohányt termesztett — ami állami monopólium lévén — kifejezett árutermelésre való berendezkedést jelent. A jobbágy telkekhez tartozó szénatermő rétek nagyságát már az 1715-ös és 1720-as összeírások is megtudakolták. Mint a 9. sz. táblázatban már jeleztük, az első felmérés 3745 kaszás, a második pedig 6434 kaszás rétet összesített az egész vármegyében. Jó kaszáló elég kevés volt, ezért a legtöbb telkes gazdának meg kellett elégednie évente 1—2 szekérnyi szónaterméssel ós meglehetősen ritka volt, ahol 3—4, vagy pláne ennél több kaszás rétet kaptak házhelyükhöz. Az 1728-as összeírás Nógrád vármegyében már összesen 12 893 kaszás (szekér) rétet említ, ami pontosan kétszerese az 1720-as összeírás adatának. Perjés Géza összesítése szerint túlnyomó részük, 10 799 kaszás (83,76%) a helybeli jobbágyok, szabadosok telki rét-tartozékának minősült, 100 kaszás pedig (0,78%) a zsellérek kezén levő kaszáló volt. Az extraneus rétek nagysága mindössze 22 kapás, ami — tudva, hogy a parasztok több pusztán pénzért vagy robot ellenében sok, de nem ismert nagyságú rétet béreltek — elfogadhatatlanul kevés. E paraszti réteken felül csak kevés „egyéb" rétet találunk, amely rovatba elsősorban a földesurak majorsági kaszálói tartoztak, de az armalisták inscriptio-s télkeinek szénatermő térségei is. Eme 1972 szekér rét a vármegye összes (mint említettük 12 983 kaszás terjedelmű) számszerűleg ismert kaszálójának 15,30%-át tette ki. Ez az adat közvetett módon utal arra, hogy a földesurak majorsági állattartása még nem fejlődött a nagyméretű, értékesítő célzatú szarvasmarha -vagy juhtartás mórtékére. A jobbágyság egyelőre őrizte túlsúlyát az állattenyésztésben. Bár nem tartozik szorosan jelen témánkhoz a Mária Terézia által 1767-ben kiadott Urbárium bevezetése céljából Nógrádban 1770-ben elvégzett összeírások adatainak elemzése, fontosnak tartjuk, hogy kitekintsünk, mekkorára nőtt eddig az időpontig a történelmi Nógrád vármegye helységeiben élő úrbéres háztartások és a kezükön lévő különböző művelési ágakhoz tartozó földterületek mennyisége. Kovacsics József által közölt összegzés szerint a megyében összeírt úrbéres háztartások rendi kategóriák szerint így oszlottak meg :" ) 215