Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)
Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728
nosított — adókivetés alapján azonban aránylag egyszerűen kiszámíthatjuk. Belitzhy eme összeírást feldolgozva 202 birtokos és 289 armalista, félnemes és szabados családfőt kapott végösszegként. Jómagunk egy, Nógrád vármegye nemességének vagyoni tagozódását tárgyaló tanulmányunk céljaira korábban ugyancsak feldolgoztuk e forrást ós némileg eltérő eredményre jutottunk, mert az armalista és más fólnemes családfők szerintünk csak 259-en voltak, míg a birtokosok (4 főpap, 12 mágnás, 209 birtokos köznemes) 225 főt számláltak. 57 De a lényegen ez nem sokat változtat, a nemesség és papság 484 háztartásában 2160—2420 személy élhetett, attól függően, 4,46-os vagy kerek 5,00 fős átlag családlétszámot veszünk szorzószámnak. Összességében tehát 1707-ben a vármegye teljes honos lakossága 34 000—35 000 főt tett ki, vagyis Acsády 1720-as számításai jónak mondhatók ! Említettük már, hogy 1709 és 1711 között borzalmas pestisjárvány pusztított Nógrádban is. Átfogó adatok és megbízható halotti anyakönyvek hiányában azonban lehetetlen megállapítani a pestis áldozatainak számát. Hozzá kell még tenni, hogy a járás szinte valamennyi falujában marhavész is pusztított, ami a jobbágyok fő vagyonát, a szarvasmarha állományt ölte halomra. A Rákóczi-szabadságharc végén tehát a vármegye siralmas helyzetbe került: az állandó hadjáratokban súlyos katonai terhek nyomasztották, pestis pusztított, megmaradt jószágait pedig tovább ritkította a marhavész. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy 1711 után újabb nagy lendületet vett a parasztság migrációja, a jobb élet reményében oly sokan költöztek az Alföldre. A következő időpont, amikor megfelelő forrás áll a rendelkezésre a vármegye népességszámának megállapítására, az 1731. esztendő. Az esztergomi érsekség a protestánsok vallásgyakorlatát szabályozó — és erősen korlátozó — királyi rendelet, a Carolina Resolutio előírása alapján, III. Károly Nógrád vármegye közönségéhez küldött külön rendeletével is támogatva 1731. júliusában 41 kérdőpontra választ váró alapos vizsgálatot végzett. 58 A 26. és 27. kérdések falvanként tudakolták a lelkek számát és vallását. E felmérés egyfajta népszámlálás volt tehát, de a visitatio canonica-t végrehajtó gr. Berényi Zsigmond kanonok és társai inkább becslés jellegű válaszokat kaptak a helybéli plébánosoktól. Nógrád vármegye a XI. századtól a XVIII. század utolsó harmadáig két katolikus egyházmegye, az esztergomi érsekség és a váci püspökség között oszlott meg. Előbbit Nagy-Nógrádnak hívták, utóbbit Kis-Nógrádnak. Az összeírás csupán az esztergomi hercegprímás felügyelete alá tartoóz Nagy-Nógrádra terjedt ki, amelyben a római katolikus egyháznak 26 plébániája, 48 templomos ós 38 templom nélkül működő leány egy háza volt. Az evangélikusok 25 anyaegyházat, 7 templomos és 35 templom nélküli filiát tartottak fenn, a reformátusoknak Losoncon 2 egyházfiuk tevékenykedett. Kis-Nógrád területén a váci püspökség ugyan szintén tartott egyházlátogatásokat (1711, 1715/1716, 1724, 1738, 1746), de ezek egyike sem tartalmaz lélekszám adatokat. 59 1675-ben e déli területen — mint említettük már — 46 lakott helység volt, köztük 34 katolikus, 10 református és 2 evangélikus lakosságú. 60 1728-ban a vármegye 245 helysége közül a váci egyházmegye területére esett 52 népes település (21,22%). Minthogy Nógrád legdélebbi része volt ez, tucatnyi ekkor még puszta (praedium) jogállású terület csak a XVIII. század középső harmadában vált községgé. Egyelőre csupán e települési arányszám áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a kis-nógrádi főesperesség népességének nagyságára durva becslést végezhessünk. Eszerint 1728—1731 körül a vármegye lakosságának úgy a 20—25%-a élhetett ezen a területen. 193
