Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728

hogy a palóc Nógrád, Heves és Borsod a magyarság kohója, olvasztótégelye volt. Sokan érkeztek ide, akik itt tanulták meg a magyar nyelvet és a nemzetiségi megkülönböztetést nem ismerő magyar faluközösségekben összeházasodásokkal egy-két nemzedéken belül elmagyarosodtak. Az 1720-as években a kedvezményeket nyújtó törvények hatására megélénkült német („sváb") bevándorlás valamelyest érintette Nógrádot is: egy egész falu, Berkenye és a szomszédos Katalinpuszta telepesei mellett az 1728-as országos összeírás Hugyag községben a 21 jobbágy közül 6, Kisorosziban 27 közül 11, Varsányban pedig a 26 colonus és inquilinus között 11 „francones neo-advenae" háztartást említ.

48 Utóbbiak éppúgy beolvadtak a falvakba, mint a Starhemberg grófok által Nagyorosziba telepített németek, vagy a mezővárosokba egyenként beköltöző német mesterséget" űző kézművesek. Az 1709 és 1728 közötti időszakban további puszták népesültek be a megye déli részén. Szinte kivétel nélkül a XVII. században hosszú ideig teljesen elhagyatott praediumok szerveződtek paraszti földközössóget, nyomásos rendszert kialakító községekké (possessio): így a Cserhát-völgyben Bokor és Sámsonháza (1708) után Marokháza (1711), Lucin (vagyis Lucfalva, 1718), Keszeg (1716), és Vanyarc (1721). Figyelemre méltó, hogy ekkoriban már kivétel nélkül szláv lakosságú falvak jöttek létre, a közepesnél gyengébb földű területeken. Az 1770-es úrbérrendezésig további praediumokból váltak possessio rangú települések, mint Garáb, Alsó- és Felsőtold, Debercsény, Kozárd, Kutasó, Kisecset, Patvarc, Penc, Biba (ma: Ipolyszög), Szécsényke, Szúpatak és Szendehely. E legutóbbi német falu kivételével a többiek szintén nagyobbrészt, vagy teljesen szláv (szlovák) lakosságból álltak össze. Mocsáry Antal néhányukról elmondja, hogyan is jöttek létre.

49 így Lucfalván elsőként néhány juhász família — a Bacsák és Bojtárok elődei — építettek alacsony hajlékokat, idővel azután 3 zólyomi, 2 turóci, 1—1 liptói és árvái, valamint egy Nógrád vármegye Mucsin nevű falvából eredő evangélikus család is megtelepedett. Marokháza is „gyülevész emberekből egybe állott kitsiny tót falu" volt, Keszeg „megszállítása" után „szép renddel épített" szláv falu lakosai pedig szorgalmas földművelők voltak. Az úrbérrendezés végrehajtása után azonban már nem voltak meg a jogi feltételek ahhoz, hogy korábban kuriális vagy allodiális jogállású területek úrbéres jobbágyközségekké váljanak. Jóllehet, azon egykorú birtokokra is, amelyek praedium jogállásúak maradtak, telepítettek a földesurak konvenciós alkalmazásukba szegődött pásztor ós bérescsaládokat, vagy ha ők maguk is itt építettek kúriát saját lakhelyüknek, akkor melléjük a cselédjeiknek is emeltek lakásokat, de az itt élők a puszták népévé lettek, nem pedig községben élő jobbágyokká. Az 1728-as összeírás 245 helység mellett 86 praedium-ot említ meg, egy évszázaddal később, 1828-ban Ludovicus Nagy a 11 mezőváros, 257 község mellett 189 benépesített és 57 lakatlan pusztát tüntet fel.

50 VI. NÓGRÁD VÁRMEGYE NÉPESSÉGSZÁMÁNAK ALAKULÁSA [1707—1731] E tanulmány második felére maradt a két legnehezebb kérdés megválaszolása. Hogyan alakult Nógrád vármegye össznépességének a száma és milyen mértékben fejlődött az agrártermelés az 1690-es évektől az 1720-as évek végéig l Közismert, hogy Acsády Ignác tette az első kísérletet arra, hogy meghatározza, mekkora volt Magyarország népessége az 1720-as összeírás alapján. Nógrád vonatkozásában a kö190