Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)
Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728
ságuk. Idő és hely hiányában nem vállalkozhattunk e 30-nál is több conscriptio statisztikai feldolgozására, de úgy gondoljuk, a főbb jellegzetességek enélkül is jól felismerhetők. Mindenekelőtt: a szökött családok útja kivétel nélkül az Alföldre vezetett, Pest, Heves és Külső-Szolnok vármegyékbe, majd Csongrádba, Békésbe és végül, de mindenek előtt a Jászságba. A néprajzosok régen feltárták már, hogy a Jászság népe a török háborúk miatt a XVII. században többször keresett menedéket Fülek környékén, majd nemegyszer éveket, évtizedeket is a Felvidéken élve tért vissza alföldi hazájába. A nógrádi szökevények jegyzékei is tanúsítják, hogy Jászapátiba, Jászjákóhalmára, Jászberénybe (Nagylóeból), Jászfényszaruba, Jászalsó- és Felsőszentgyörgyre (pl. Rimócról), Dózsába több tucatnyi magyar jobbágycsalád tette át a lakhelyét 1720-ig. A másik terület, ahová a kuruc szabadságharc befejeződését követő első békés évtizedben különösen sok nógrádi család költözött le, Pest megye Duna balparti területe volt, amely más alföldi megyékkel együtt különösen sokat szenvedett a rácok pusztításaitól a Rákóczi-szabadságharc idején. Petróci Sándor kitűnő munkájában másfél tucatnyi helységről tárta fel, hogy lakosainak egy része Nógrád vármegye magyar vagy szlávajkú népességéből verbuválódott. 4 * A telepeseket legtöbbször a füldesurak hívták, adókedvezményeket, szabad vallásgyakorlatot, bő és gazdag földterületeket, jól jövedelmező korcsma, malom és más királyi kisebb haszonvételeket ajánlva nekik. így telepedtek meg a Grassalkovich, Fáy, Ráday, Vay, Vattay és más, többnyire mindkét vármegyében birtokos módon földesurak alföldi falvaiban szinte egész Nógrád megyéből származó famíliák. A szegény ós népes Lestről pl. Domonyba, Galgagyörkre, Nagyiámból Aszódra, Bánkról Kiskőrösre jöttek szökött jobbágyok a jobb élet reményében, és így tovább . . . Heves megye is otthont kínált sok nógrádi famíliának. Soós Imre ugyancsak kiváló műve alapján ismeretes, hogy Kisnanára Litkéről, Tarnaszentmáriára Garáb és Alsósztregova falvakból, Mátraballára Turopoljáról, Szurdokpüspökibe Szécsényfalfalu, Megyer, Gácsfalva és Kisterenye helységekből, Zagy vaszent Jakabra egyebek között Bujákról érkeztek jövevények. 45 Jellemző továbbá a jobbágyszökósek irányára, hogy jövendő lakóhelyük választásakor a szökevények előnyben részesítették a szabadalmas mezővárosokat, városokat, így pl. Szegedre, Kecskemétre, Szolnokra, Nagykőrösre sokan kértek és kaptak bebocsátást és védelmet a kiadatás ellen. A távolabbi Békés megye legfőbb földesura, Harruckern János György vallásszabadságot ígérve csábított Békéscsabára egy egész sor evangélikus nógrádi szláv faluból — így Tosoncáról, Szinóbányáról, Turicskából, Kálnóról, Garábról, Csehbrezóból, Málnapatakáról, Kónyáról, Uhotszkáról, Uzdinból, Poltárból, Hradistyából — új telepeseket. 46 Mindent összevetve, beköltözések és elköltözések, szökések egyaránt jellemezték Nógrád megye népmozgalmi helyzetét az 1711-et követő két évtizedében. Kicsit erős, de semmiképpen sem sántító hasonlattal azt mondhatjuk, hogy Nógrád egyfajta átjáróház volt. A felvidéki szláv népesség a telente otthonában gyártott zsindelyeket, hordókat, szekrényeket, kerekeket, vagy bokályokat, „tót fazekakat" tavasszal szekerekre rakva amúgy is rendszeresen áthaladt a Zagyva völgyén — amint azt a pásztói apát, Maietinsky Vencel már 1699-ben is leírta. 47 Másrészt a részes aratást, nyomtatást vállaló idénymunkások is erősítették a hagyományos interetnikus gazdasági kapcsolatokat, tehát az Észak-Nógrádból, Zólyomból érkező szegény telepesek számára már régóta ismerős volt a vármegye időlegesen pusztává vált déli fele. A szláv telepesek nem közvetlenül mentek az Alföldre, sok példát láttunk arra, hogy a banki, ecsegi, rimóci, szügyi stb. 1690-es években jövevényként érkezett famíliák tagjaiból sokan egy nemzedékkel később már a Nógrádból szökött jobbágyok listáin szerepeltek, így igazolódik a kiváló szociográfus, Szabó Zoltán észrevétele (Cifra nyomorúság), 189
