Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728

háború szörnyű következményeként teljes pusztasággá vált e termékeny déli tájék, népessége az Ipolytól északabbra fekvő, védettebb helységekbe, szomszéd vármegyékbe, kivételesen pedig még messzebbre, egészen Morvaországig, Sziléziáig bujdosott. A két évtizedes újratelepülés és újratelepítés hatására csak a Rákóczi-szabadságharc éveire állt helyre az a településszerkezet, amelyet a vármegye eltérő — délen kedvező, északon mostoha — természeti adottságai predesztináltak az agrártermelésből élő nógrádi nép számára. V. NÓGRÁD VÁRMEGYE NÉPMOZGALMAI RÁKÓCZISZABADSÁGHARCOT KÖVETŐ ÉVTIZEDEKBEN [1711—1730] Az újratelepítés újabb korszaka az 1709—1711. évi nagy pestisjárvány elültével és a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc bukását követő hosszú békeállapot beköszöntével kezdődött és kb. az 1730-as esztendőig tartott. A pestis pusztításának arányszámát a megyében megbízható anyakönyvek hiányában nem lehet megállapítani. Több szórvánj^os, de megbízható adat azonban a „döghalál" iszonyatos aratására utal. Mocsáry Antal írja a legfontosabb, kiváltságos mezővárosról, Losoncról, hogy ,,1709-ik észt. a' szerentsétlen döghalál (pestis) ezer háromszáz embert ragada el" és így „nagyon megkevesbedett ezen városban a' lelkek száma."

38 A szomszédos Gács mezővárosában a járvány idején „egyre másra összvevetvón" — tehát átlagosan — 3

,egy egy napon 13 temettetett el". A közeli magyar faluban, Miksiben a pestis tarolása után „szinte alig találtatott egy lélek életben". Ugyanerre fekvő Maskova is „az egész környékkel" együtt „nagy fogyatkozást szenvedvén" elnéptelenedett, Gácslehota például 1710-ben teljesen kihalt, így újra kellett telepíteni. A szécsényi járás rovásösszeírása egy esztendővel e nagy pestis után 14 helységben is jelzi, hogy lakosságukat a pestis megritkította: Szécsényben, Rimóeon, Ludányban, Halásziban, Karancskesziben, továbbá Kürt, Szirák, Palotás, Heréd, Bárkány, Szőlős, Jobbágyi, Liptagerege és Mihálygerege falvak esetében.

39 A hatvani uradalomhoz tartozó Dengeieg esetében érzékeny veszteségekről, (Erdő)Tarcsán pedig a falu nagy részének elpusztításáról szólt egy 1711-ben készült összeírás.

40 Mindezek az adatok tehát igen súlyos pestis veszteségekre engednek következtetni, de a tényleges népességcsökkenés mértékét nem tárják fel. A vármegye népességének számát a földrajzi mobilitás, azaz a magyarországi parasztság tömeges méreteket öltő költözési mozgalma is erősen befolyásolta. Történetírásunk régóta ismeri és jól feltárta már ezt a társadalmi mozgalmat, melynek eredményeként egyrészt a volt királyi országrész és Erdély túlnépesedett, kedvezőtlen természeti adottságú, extenzív mezőgazdasági fejlődésre lehetőséget már nem nyújtó területeiről, magyar, szláv és román lakosok — másrészt külföldről, így a török uralom alatt maradt Balkánról menekülő szláv, Nyugatról pedig az állam által is támogatott toborzás útján érkező német telepesek rajai kerestek és találtak otthont a török elűzése után — néhány nagy civis-várost kivéve — pusztasággá vált Alföldön és DélDunántúlon. Ez a vándormozgalom az örökös jobbágyság béklyóiból szabadulni akaró, elszegényedett, vagy protestáns vallása miatt a türelmetlen Habsburg udvar, a katolikus egyház és egyes túlbuzgó földesurak által üldözött parasztság jobb, szabadabb, gazdagabb életért való örökös küzdelmének a korra jellemző adottságokat kihasználó, igen eredményes formája volt.

41 Nógrád vármegye helyzetének specialitását az adja, hogy közigazgatási határain 187