Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728

protestánsok közé tartozott, a nagy számú kálvinista mellett azonban jelentős számban találhattunk köztük lutheránusokat is. A falvak népei közül azonban tudomásunk szerint csakis a szláv (szlovák) nyelvűek között lelünk evangélikusokat. Bér és Szirák XVII. századi lutheránusairól Mocsáry Antal is megemlékezett: Bérben 1660-ban a bujáki török „basának" az engedélyével nemes Veres János volt a prédikátor, Szirákon 1647-ben vette kezdetét a protestantizmus. Az első evangélikus prédikátort Pirole Mártonnak hívták, 1681-ben pedig Csut György volt az itteni prédikátor. De az esztergomi érsekség főegyházmegye je alá rendelt, Balassagyarmattól délre eső Szügy községben is 1644-től fogva tartottak lutheránus miséket, az anyatemplomot pedig 1681-ben avatták fel.

10 Mármost az a figyelemreméltó ebben, hogy mindhárom falu, Bér, Szirák és Szügy is „L. ev. Tót falu" volt a XVIII. sz. elejétől megszaporodó egyházi források szerint. Joggal felmerülhet tehát, nem éltek-e már a török kiűzése előtt is szláv lutheránusok ezekben a községekben ? Ebben az esetben ui. bizonyossá válna, hogy a felföldi szlovákság le vándorlása már a XVII. sz. közepén megkezdődött, nem csupán 1688 után! Nógrád vármegye nagyobbik, északi részét egyházi szempontból az 1540-es évektől Nagyszombatba menekült esztergomi érsekek igazgatták. Sajnos, e területről nem készült olyan részletes visitatio canonica, amely a katolikus plébániáknál jóval nagyobb számban működő evangélikus egyházakat is összeszámolta volna. Az 1674-ben összeállított visitatio jegyzőkönyv viszont igen becses lélekszám adatokat tartalmaz.

11 így Szécsény szomszédjában Bimócon 219, Lócban 247, Gécen 193, Megyeren 353 lélek élt, míg a Zagyva völgyében Salgótarjánban 247, Somosújfaluban 283, Zagyva községben 89, Baglyasalján 65, Homokterenyén 272, Novákon 161, Tőrincs faluban pedig (Ipolytarnóc közelében) 164 katolikust találtak —• a csecsemőktől az aggastyánig. Mindez bizonyítja, hogy a török végvárakhoz közel eső falvakban 1663 után is a helyén maradt a törzslakosság és a veszélyterhes körülményekkel dacolva tovább művelte a földet. Az 1663-ban elfoglalt végvárak magyar lakosai viszont elvándorlásra kényszerültek. A lovas katonákat és a gyalogos hajdúkat a bécsi hatóságok áthelyezték a királyi fennhatóság alatt megmaradt és az újonnan megerősített észak-nógrádi végházakba. így került Balassagyarmat katonasága Kékkőbe, Szécsényé pedig Fülekre. A keresztény polgári lakosságot biztonsági okokból a törökök űzték el. A civilek általában követték a katonákat: a balassagyarmati szabók is Kékkőbe települtek át és 1673-ban már ott újították meg céhszabadalmukat, a szécsényi szabók pedig Fülekre kerültek és 1674-ben magával /. Lipóttal erősíttették meg az ,,új" céhtestület kiváltságlevelét. De egyes polgári rendű lakosok szétszéledtek: így a hatvani és gyöngyösi agák 1664—1665ben több volt szécsényi illetőségű kereszténynek adtak engedélyt a mezővárosaikban való letelepedésre. A két legfontosabb török végvárban így nem maradt magyar lakosság 1664 és 1683 között, helyüket Szécsényben is, Nógrádban is kb. 2000—2000 rác vagy muzulmán martalóc foglalta el. II. A VÁRMEGYE NAGY PUSZTULÁSÁNAK ÉVEI [1682—1687] Az 1682. és 1683. esztendők két nagy pusztító hadjárata következtében minden korábbinál tragikusabban megritkult a vármegye lakossága, az adózó nép vagyona pedig szinte a nullára csökkent. Az 1683. őszén készített megyei porta-kivetés a négy járásban összesen 219 helységet említ, azonban közülük 64 (29,22%) egyetlen töredék portaegységgel sem lett megadóztatva.

12 173