Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Jakus Lajos: Cserhát-táj felekezeti iskolái Pencen (Rádon és Kosdon( 1546–1948

döttséget vezetett, akitől támogatást kért egy létesítendő községi iskolára.

186 Az iskolák államosításának kérdése többször szóba került. Először az evangélikusok akarták s a katolikusok nem, később fordítva történt. Utoljára komolyan 1931-ben vetődött fel, akkor Klebelsberg Kuno kultuszminiszter Zsitvai Tibor igazságügyminiszterhez, a rétsági kerület képviselőjéhez intézett levelében ígéretet tett, hogy amennyiben hozzá ilyen kérvénnyel fordulnak, azt az állam nehéz pénzügyi helyzete ellenére is jóindulatúlag tárgyaltatni fogja. Sajnos, ilyen kérelem nem ment hozzá, és Penc elszalasztottá a kedvező alkalmat.

186 Emlékek az iskolák államosításáról 1944. december 6-án a közeledő front miatt menekülő német katonák felgyújják a penci katolikus iskolát tele élelemmel és lőszerrel. Üszkös gerendák, vályogfalak szomorú emlékül merednek az égre másnap reggel. Egy hét múlva is ott izzik még a parázs, s néha el-elpukkan egy felizzott lőszer. Az evangélikus iskola egyetlen termének padjait a magyar katonák tüzelték el, utána lovakat kötöttek bele a németek. A front elvonulásával pedig a szovjet katonák szabó- és cipészműhelyt rendeztek be. Hónapok eltelnek, amíg a tanítás ismét megindulhat.

187 Az egyik tanító katona, a másik családjával Németországba menekült. Mindössze egy tanítónőre lehet számítani, más községből vetődött ide. Már tavaszodik, amikor egy teremben — a volt Levente Otthonban — megkezdi a tanítást. Összegyűjti a leégett iskola tanulóit, azt akit a szülei nem tartanak otthon. A gyermekek visznek magukkal kis sámlit, hokedlit ülő és íróalkalmatosságnak, így folyik a tanítás négy hónapig 157 tanulóval, s még bizonyítványt is kapnak, hogy ne vesszenek el egy évet. Az evangélikus iskola tanulói is járhatnának oda, de 240 tanulóval mit sem tudna kezdeni a szegény tanítónő. A két felekezet különben is még egymással szemben tartózkodó, az evangélikusok inkább saját iskolájukban szeretnék megkezdeni ismét a tanítást. Deszkát vásárolnak kukoricáért, s olyan padok készülnek belőle, amilyet az anyag kiad és amilyet egy öreg asztalos el tud készíteni. A négyüléses padok írólapja nem sokkal szélesebb, mint a templomi imakönyveknek készült, distancia ja felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt jó. De tanítójuk egyelőre nincs, valahol amerikai fogságban sínylődik. Nyár felé megérkezik a katolikus tanító kocsival, lóval. Valahol szerezte, vette s egyelőre megélhetését ezzel biztosítja családjának: fuvaroz, bérbe szántást vállal, ősszel már harmadmagával tanít a kibérelt kastély két termében. Jönnek a csípős, deres reggelek, a tanulók és tanítók fáznak. Ablak kellene, keret volna, csak üveg nincs hozzá. Olajba áztatott papírral ragasztják be. A fény átszűrődik rajta, a hideg ellen valamit véd. A gyermekek maguk hordják a tüzelőt, szerencsére az még akad minden háznál, mert a falut erdők veszik körül. Az evangélikus iskolában is megindul az élet. Tanítója ugyan még mindig nincs, de a nyugdíjas öreg tanítójuk és leánya foglalkozgat a gyermekekkel. Akit vártak haza, megérkezett a fogságból, azonban mivel másutt megválasztották, így azt fogadta el. Helyette új tanító választható. 1946. január 20-án az is megérkezik, fiatal ember, ezen a napon tölti be születésének 31. évét. Teljes ambícióval veti magát a munkába. Tanterme a boltíves, félig földalatti helyiség, melyben 89 tanulója hamar elhasználja a levegőt. A teremnek kéménye nincs, az ablak egyik szárnyán keresztül vezet ki a kályha füstcsöve. Néha a füst nagyobb, mint a meleg. A munka azért folyik, eredménye sem marad el. A tanítóra nemcsak az iskolai munka nehezedik, hanem a falu kulturális életének irányítása, mint népművelési ügyvezetőre. Mindig nagyobb és nehezebb feladatokat vállal magára. Nincs pihe157