Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)
Tanulmányok - Történelem - Simon Zoltán: A várak szerepének változása a középkori Nógrád megyében
a) Azok az oklevelek, amelyekben szerepeltek, az évszázadok során elpusztultak. Országszerte ismerünk olyan várakat, melyeknek mindössze egyetlen említése maradt fenn. Ezekről nem zárható ki, hogy más oklevelek is szóltak róluk, melyek azonban elpusztultak. 15 b) Azért nem szerepelnek az írott forrásokban, mert mire az okleveles gyakorlat elterjedt Magyarországon, e várak elpusztultak. Ez a válasz alapjaiban változtatná meg a várak építésének kezdeteiről elterjedt nézetet, mely szerint a magánvárak Magyarországon — kevés kivételtől eltekintve — csak a XIII. század második felétől épültek. Az okleveles gyakorlat, mint tudjuk, III. Béla uralkodási idejétől a XII. század végétől kezdett széles körben elterjedni. Ezen a megoldáson alapul Sándorfi György elmélete, melyet több cikkében és tanulmányában is kifejtett. 16 Véleménye szerint e jobbára kis méretű •— Sándorfi György szavaival élve — „történelem nélküli" váracskák a magyarországi várépítés első, 955. és 1241. között lezajlott hullámának hírmondói. Építésük társadalmi okát a központi hatalom gyengülésévei egyenes arányban romló közbiztonságban látja. Eszerint elsődleges funkciójuk a birtokosnak és családjának védelme lett volna. Feltételezi, hogy e váracskák azonosak lehetnek a Magyarországon a XIII. századig oly elterjedt földesúri magángazdaságok, a prédiumok központjaival. Rámutat, hogy a prédiumbirtokosoknak rendelkezésére kellett állnia az ilyen erődítések megépítéséhez szükséges anyagi háttérnek, hiszen amint azt Szabó István bebizonyította, nem egy prédiumbirtokos sokszor valóban megerősítette lakóhelyét és templomot, sőt kolostort emelt mellette. Sándorfi György véleménye szerint ilyen megerősített prédiumközpontok a tatárjárás után már nem épültek, a meglevőket is elhagyták, mert már nem nyújtottak kellő védelmet a birtokos családja és vagyona számára. E kisméretű váracskák szerepét veszik át a minőségi változást jelentő kővárak. Szabó István kutatásai 17 óta tudjuk, hogy prédiumok elsősorban völgyekbe települtek. Igaz ugyan, hogy a szóba jöhető nógrádi váracskák nagyobbik része meglehetősen alacsony dombon található, viszont a hasonló kiképzésű és ugyancsak „történelem nélküli" sátorhegyi és nógrádszakáli sáncvár relatíve magas hegyen áll. Közülük a sátorhegyi egészen biztosan csupán sáncokból és faépületekből állt, Nógrádszakálon pedig az eddigi korlátozott mértékű kutatás eredménye nem utal kőépületre. 18 Pedig ha „topográfiai" alapon ítéljük meg őket, akkor inkább a magasabb hegyekre települt XIII. század végi várak közé, ha „technikai" szemszögből nézzük őket (nincs nyoma habarcsos kőfalnak), akkor a tatárjárás előtti objektumok közé kell őket sorolni, legalábbis ha Sándorfi György osztályozási szempontjait magunkévá tesszük. Topográfiailag prédiumközpontszerű (sánccal, árokkai övezett, alacsony dombon, vagy völgyben fekvő) objektumok esetében sem zárható ki az „új típusú" várakra jellemző habarcsos kőfal, amíg az illető objektum feltárása el nem dönti a kérdést. Szécsény — Strázsaparton a felszíni habarcsnyomok, 19 Szügy — Leányhegyen Patay Pál kisebb kutatásának eredménye alapján határozottan valószínű habar csoskőfal léte. 20 Ráadásul a Sándorfi György által biztosan tatárjárás előttinek tartott szügyi erődítést 21 egy oklevél 1290—94 között említi, mint Szügjá András tornyát. 22 Még tovább mehetünk: a prédiumközpontként meghatározott Árpád-kori kisvárak erődítésétől semmiben sem különböző védőrendszert — tehát sáncokat és árkokat, nem pedig kőből épült körítőfalat — találunk biztosan a tatárjárás után épült és „castrum"-nak nevezett objektumok egy részénél is, például Mátraszőlősön, vagy Nagyliberesén. Hogy mennyire megtévesztő 108
