Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc. Adatok Nógrád megye 18–19. századi ipartörténetéhez, különös tekintettel a vasgyártásra

magyarországi vaskohászat története a korai középkorban"

1 című, széles kitekintésű feldolgozás, továbbá Győrffy György: „István király és műve" című kötete.

2 Ezeknek a műveknek az a fő problémájuk - miként azt Belitzky János megemlítette - hogy a földrajzi nevek vizsgálatában nem haladtak túl az akkor már megkövesedett helynévmagyarázatoknak csak a hazánk közelében lakó népek nyelvéből eredő magyarázatán és nem vették figyelembe az avarsággal idekerült vasbányászatra vonatkozó helynévi, még ma is sokhelyütt élő adatainkat. Belitzky évtizedek óta folyó kutatásainak egyik részeredményét az „Ezer év előtti néprajzi emlékek a Palócföld névanyagában"

3 című cikkében közölte és itt kitért az avarok első csoportjához tartozó mandzsu-tunguzok által megyénkbe került „szele", azaz „vas" jelentésű helyneveinkre. Tájékozódás céljából tehát Belitzky Jánoshoz fordultam, aki a következőket közölte : „Befejezés előtt áll az egyik tanulmányom, ahol a megyénk népvándorláskori vasbányászatával is foglalkozom. Itteni földrajzi neveink sorában csak az avarság első hullámától hátrahagyott kelet- és középázsiai eredetű helynevek igazolhatók szótárilag és a földrajzi környezetük térformáinak megfelelően, azaz természettudományikig is igazolható módon, ami nagymértékben bizonyítja a művelődéstörténeti feltételezéseinket is. Megyénk területén a Bajkál-tó vidéki „vas", „vasas" és „kard", „kardos" jelentésű szele és szelem szavak maradtak fenn hely- és személynevek alakjában, amik - más szavak mellett - az avarság népi beolvadásának is magyarázatai. Zömmel csak itt, hazánk más területein csak szórványosan fordulnak elő, ami személynévvé válásukkal is összefügghet. Pl. Gömörben és Erdélyben, az Altáj-hegység vidéki és közép-ázsiai eredetű avarság törökjeinek a „vas" hely- és személynevei találhatók meg, ami ugyanúgy igazolható, mint a nógrádi csoport helynévanyaga. Vagyis az avarság több nyelvet beszélő törzsek szövetsége volt. - A Nógrádba a Zagyva völgyén és a Duna-kanyartól felhatoló avarság „vasművesei" tehát a mandzsu-tunguz evenki népréteghez tartoztak, legalábbis zömmel, mert elnevezéseik lexikálisan elsősorban ebből a nyelvből magyarázhatók. Az avarok a türk birodalom terjeszkedése elől menekülve 552-től 562-ig, vagyis alig tíz év alatt, jutottak el Közép-ázsiából az Aldunáig és már 568-ban megjelentek a Kárpátmedencében. A tízezer kilométeres utat tehát rendkívül rövid idő alatt száguldottak végig (Szeged tört. I. k. 1983. 164. 1.). Vágtatásuk másfél évtizede a magyarázata annak, hogy a hozzájuk csatlakozott koreai, mongol és paleoszibériai töredékek szókincstöredékei is - a vasra vonatkozó szavaikkal együtt - szinte töretlen alakjukban ismerhetők fel a középkori hazánk területén. Érthető tehát, hogy hely- és földrajzi neveink eddigi magyarázói értetlenül álltak ezen nem európai jellegű szókinccsel szemben. - Vasra azonban, az avar birodalomnak is szüksége volt és ez a magyarázata, hogy vasbányáikat a saját nyelveik szavaival jelölték meg ós az is, hogy ezek a szavak személy és mai családneveink alakjában még ma is élnek, ami az avarság különböző csoportjainak a magyarságba történt beolvadását - a részleges avar-magyar kontinuitást - igazolják. Ennek körvonalazására a jelzett dolgozatomban szintén kitérek, de már itt is jelzem, hogy vidékünkön a 8. században a bolgár-szlávok uralma alá kerülve, ezekkel együtt olvadtak be". Ezen tájékoztatás után hihetőnek vélem megyénk területén a koraközépkori vasművesség továbbélését és annak a bolgár és magyar honfoglalók révén történő Kaukázus vidéki és uráli népelemek szókincsének vasra vonatkozó szavakkal való bővülését, amit Belitzky szintén felvet az elgondolása során. 68