Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Néprajz - Márkus Mihály: Sámsonháza földrajzi, család- és ragadványnevei

jutott házhely. A néphagyomány ugyanis tud róla - hogy a 18. század végén - egy-egy jobbágytelken (szlovákul: fundus-on) 4-5-6 család is szorongott. Sámsonháza további fejlődésében az 1808. év hozott számottevő és sorsdöntő fordulatot. Ebben az évben - ismeretlen okból keletkezett tűzvész teljesen elpusztította a falut. A sűrűn egybeépített faházak, pajta-épületek, istállók porrá égtek. Nemcsak a lakóházak - de a fából épített templom is odaveszett, valamint a fűzfából font és sárral tapasztott parókia is elégett. A tűzvész elpusztította a parókián őrzött régi eklézsiai iratokat, anyakönyveket. A lakosság végső elkeseredésében Szeremmegyébe akart elvándorolni. Sokan el is mentek oda, de minthogy az ottani állapotok se voltak rózsásak, ott is mindent újonnan kellett volna kezdeni, inkább visszatértek. A szomszédos községek támogatásával hozzáfogtak a mai Sámsonháza újraépítéséhez. A tűzkárból okulva a lakóházaikat vályogtéglákból és kőből rakták. A házakhoz tartozó pajtákat is (szlovákul: „humná") a házaktól távolabb - a vízhez közelebb állították fel.

11 A kettős beltelkű településformát tehát az 1808-as tűzvésszel kell magyarázni. A házak felépülése után a templomot is egy kisebb magaslaton, a házaktól távolabb építették fel. Erre az időpontra esik az egyházi anyakönyvek matrikák újraírása is. Haan János, az akkori evangélikus lelkész minden egyes hívét becitálta a parókiára, s az ott kapott adatok alapján rekonstruálta az elégett anyakönyveket. Ezekben az anyakönyvekben - az azonos nevű személyek esetében: „ragadványnevek" segítségével is identifikálta híveit. E tevékenységével a 19. század elején használt ragadványneveket hivatalosan is legalizálta. Mielőtt a sámsonházi határnevek felsorolásába kezdenénk, szükségesnek tartjuk jelezni azt, hogy az itteni szlovák lakosság, - ha egymás közt anyanyelvén szlovákul érintkezett, - községüket következetesen ,,Sásomház"-naik. nevezte. Ha persze magyar nyelven beszélgettek, akkor a község nevét: Sámsonházá-nak nevezték. Gyakorlatban volt tehát egy szlovákosabb ejtésű Sásomház, (olykor Sásomháza is) és ismerték annak magyar ejtését is. Valószínűnek tartjuk, hogy ezt a kettős ejtésű gyakorlatot a régebben idetelepülő, még egynyelvű szlovák családok honosították meg a községben. Ezek ugyanis - mint frissen érkezett jövevények letelepedésük idejében nem ismerték, ennek a héber eredetű keresztnévnek magyar változatát s ezért ennek szlovákos ejtése az itteni többi lakosok között is elfogadottá vált és egész napjainkig fennmaradt. Nem hallgathatjuk el azonban azt a körülményt sem

; hogy Sásomháza elnevezést néhol a korábbi levéltári feljegyzésekben is megtaláljuk. A legidősebb sámsonházi adatközlők szerint a község régebbi (a tűzvész előtti) helye valamivel északabbra, az egykori vár alatti kút (Královka) közelében volt. Azt a régebbi falut valamikor terjedelmes erdők vették körül. Ezt a község lakói az utolsó 200 év során kiirtották. A kiirtott erdők helyén (Коратг, Ortvány) termőföldeket és szőlőskerteket telepítettek. Sámsonházát földrajzi fekvése alapján a mai helyi köztudat két külön részre tagolja : Horni és Dolní koniec-m (magyarul: Felső- és Alsó-végre). Ennek megfelelően az ott lakó családokat is: Horniad vagy Dolniaci néven (magyarul: Felső-, Alsó-) különböztetik meg. így különböztetik meg pl. az egynevű családokat is: Horni, vagy Dőlni Petro (magyarul: Felső- vagy Alsó-Petró). Felvégi v. Alvégi Petró. A falut körülvevő terjedelmes erdők nyomait a napjainkig fennmaradt határnevek is igazolják. Ilyenek pl. a Bucina, Podbucinou, Brezina, Carhovna, Hrabina stb. Ebbe a kategóriába kell sorolni még a Háj, (ennek van két része : Horni és Dőlni Háj) Kopan, Kopanica, Rubana (magyarul: Ortvány), Chrastiná-t is. A Bucsina a 18. század első felében még érintetlen erdő volt. Csak a 19. század 41