Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Néprajz - Márkus Mihály: Sámsonháza földrajzi, család- és ragadványnevei

elején irtották ki véglegesen. A kiirtott fák helyébe szőlőskerteket létesítettek. Az itt tenyésztett szőlőket a 19. század végén meghonosodott filokszéra tette tönkre. A jelen század elején ez a határ-rész sokáig parlagon állott, majd a harmincas évek óta füvesítették s az itt termett füvet kaszálni kezdték - volt aki marha-legelőnek használta. Ugyancsak egy ilyen, - de inkább csak nyírfákból álló régi erdő nyomait bizonyítja a Brezina határnév is. Kiirtása után itt is szőlőskerteket létesítettek, majd amikor a szőlő kipusztult, községi legelő formájában hasznosították. Egybehangzó hagyomány szerint a sámsonházi gazdák itt nyaraltatták a juhaikat. Rendes pásztorszállás is volt rajta - ahol a juhász tanyázott. Egyes részeit néhány sámsonházi család újra beültette direkt-termő szőlővel. A legjellegzetesebb régi erdő emlékét őrzi Csarhovnya határnév is.

12 Valamikor hatalmas cserfák (szlov. cerovina, Quercus cerris) nőttek benne. A cserfák kérgeit a falubeli szűcsök gondosan gyűjtögették. Az erdő kiirtása után itt is szőlőskertek virultak. Ma már ezt is csak marhalegelőként használják. A Csarhovnya gerince nevezetes és emlékezetes hely volt. A községtől nem is annyira messze egy kereszt-útra emlékeztek a falu idősebb asszonyai. Ezt a kereszt-utat a félénkebb asszonyok messze elkerülték. Állítólag ezen a kereszt-úton volt az összes nógrádi boszorkány találkozóhelye. A babonás anyák igen óvták a gyermekeiket is - úgyhogy csak nagyritkán közelítették meg. A községhatár északi részében fekszik Budahegy. A sámsonháziak Plachy-vrchnak vagy Plaki-hegynek is nevezték. Ez utóbbi elnevezését egy korábbi tulajdonosától kapta. Ez a Plachy tanító volt, aki a hegyet a századforduló éveiben kisebb parcellákra osztva falubeli gazdáknak adta el. Ma jobbára - mint szántóföldet művelik. Az itteni terjedelmes erdőknek az emlékét a hatalmas gyertyánfákból álló Hrabina is őrzi. Ez régebben urasági - ma már államosított erdő egy része. A megmaradt erdőrész a sámsonháziak kedvenc kirándulási helye. Igen népszerű erdőnek tartották és annak tartják még ma is az ún. Svetstunskáhorá-t is (magyarul: Szentkúti erdő néven tartják számon). Az erdőbe és az erdőn át egy kényelmes és karbantartott gyalog-út vezetett át - ezen jártak a falubeliek a szentkúti búcsúra. Az itteni erdők terebélyes fái alatt, azok árnyékában tartották meg a sámsonházi tűzoltók is a szokásos ünnepélyüket és tánc-mulatságukat is. A régebbi és a mai Sámsonháza lakóinak életében mindenkor igen jelentős szerepet játszott az úgynevezett „Pótok" is az idősebbek inkább csak a Sztari-potok néven tartották számon. Ezt a hivatalos és magyar földrajzi nevén: Kis-Zagyvának nevezik. A község alsó részén medre egész sekéllyé válik, ezért szekerekkel is átjárható. Ez a temető alatti részen található - és a helybeliek ezt a gázlót : Brod-пак nevezik. A múltban igen gyakran látogatott határ-rész volt a Ciganszkú jama is. Régebben úrbéres föld volt. Mostani nevét onnan kapta, hogy az 1808-as tűzvész után vályogvető cigányok tanyáztak rajta. Az itt letelepedett cigányok itt csinálták az újabb lakóházakhoz szükséges vályogot. De nemcsak a házakhoz szükséges vályogot; itt verték és égették az elégett evangélikus templom építéséhez szükséges téglát is. Itt azonban szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy itt a jama elnevezés alatt nem valami ásott vermeket, gödröket kell érteni, hanem itt a jama inkább valamilyen kisebb terjedelmű, lankás ,völgyet' jelentett. Hasonló értelemben használták például temető melletti Marcinkova vagy Prosrena és Zana jama elnevezést is. (Középső- és Alsó-völgy). A sámsonházi határban nemcsak a falubeli gazdáknak, de magának az egyháznak is voltak földjei. Ilyenek voltak pl. a Knyazov- vagy Rechtorovbok és maga a Horka is. Az itt levő szántóföldek 2/3 része a mindenkori parókus lelkészt, - 1/3 pedig a gyer42