Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Művelődéstörténet - Kerényi Ferenc: Nógrád színészete 1790–1885

voltak, zárójelben az ősbemutató éve: Csikós (Szigligeti, 1847), Viola (Szigeti József népszínműve Eötvös József A falu jegyzője c. regényéből, 1851), Liliomfi (Szigligeti, 1849), Fenn az ernyő, nincsen kas (Szigligeti, 1858), Dobó Katica (Tóth Kálmán, 1861). A társulat igyekezett újdonságokkal kedveskedni közönségének: Tóth Kálmán Nők az alkotmányban e. vígjátékát három és fél hónappal a nemzeti színházi bemutató után tűzték műsorra Losoncon. A Közönyt közönnyel nem a spanyol Moreto y Cabana világhírű vígjátéka volt, hanem Győry Vilmos - címet kölcsönző - darabja, amelynek jogdíjáról a szerző lemondott 1870-ben - s éppen az élelmes Gerő lett első műsorra tűzője.

35 Gerő egyébként nem először járt a megyében. Az előző esztendőben, 1870ben már játszott Losoncon, s feljegyezték róla, hogy ő volt az első, aki ott sikert tudott elérni. Ennek érdekében vendégművészeket is hívott, így lépett fel Balassagyarmaton és Losoncon Klischnigg Ede és leánya, az „egész Európában ismeretes páratlan majom-személyesítő és utánzó". A legnevezetesebb színpadi személyiség azonban Nógrád játszóhelyein ekkor a fiatal, még színészként és ügyelőként foglalkoztatott Tóth Ede volt, a későbbi népszínmű-író, akiről 1870-ben a balassagyarmati tudósító, a már hivatkozott Török Zsigmond az alábbi jellemzést adta: „Tóth Ede - levonva gyakran az órthetetlenségig szapora beszédét - igen értelmes; főként társalgási apa és pedáns komikumokban bármely társaságnál is megállja helyét. Tisztán öltözik, és sok gondot fordít maszkjára !"

36 A fiatal vándorszínész 1867-ben fordult meg először Nógrádban ; három évvel vagyunk A falu rossza megírása ós hattal korai halála előtt. A vándortársulatok helyzetének, működésének esetlegességét jól példázza, hogy a hagyományos szezonkezdetkor, április elején 1870-ben az országosan számontartott 31 színigazgató közül három időzött Nógrádban: Веке Istvánné és Zádor Zoltán együttese a megyeszékhelyen, Balassagyarmaton, Gerő Jakabé Losoncon, míg Nagy Sándoré Salgótarjánban. (Utóbbi helységről ez az első színészettörténeti adatunk.)

37 Ugyanezen év végén azonban egyetlen színtársulatot sem találunk a megye területén.

38 Az évtized végére sokasodni kezdtek azok a jelzések ós események, amelyek a vándorszínészet ügyének rendezését sürgették. 1869-ben megalakult az első magyar általános színházi ügynökség, amely lapot is indított, A Színpad címen. 1871. április 6. ós 8. között ülésezett az első magyar színószkongresszus, amely céljának vallotta a „kebelzet", azaz egy színószszövétség létrehozását, a segélyegylet és a nyugdíjintézet felállítását. Az első szakmai szervezkedések azonban nem tudtak gátat vetni a kedvezőtlen tendenciáknak, az 1870-es években tovább nőtt a társulatok és a pályán lévő színészek száma, ami elsősorban az operettkultusz felfutásával magyarázható. A színházi zenekar és kórus állandósulása megnövelte a társulati létszámot. Nem változtatott ezen az évtized másik műsordivatja, a Tóth Ede ós Csepreghy Ferenc nevével fémjelezhető második népszínműhullám sem. Az 1870. évi 31-ről 1876-ra 37-re nőtt a működő és 43-ra az engedélyezett színigazgatók száma, akik mellett azonban „kontárok", azaz engedély nélküliek is működtek. A színószlétszám az 1873. évi 900-ról 1879-ben 1300 főre emelkedett. A színészet mennyiségi adatainak felfutása megnövelte nógrádi adataink számát is. A Színpad 1869 ós 1877 közötti kimutatása szerint 9 nógrádi helység szerepelt rövidebb-hosszabb ideig vándortársulatok állomáshelyeként: Balassagyarmat, Losonc, Salgótarján, Szécsény, Fülek, Pásztó, Petény, Szirák, Érsek vadkert.

39 Ennél pontosabb—részletesebb képet a helyi sajtó, továbbá a játszási engedélyeket kiadó szolgabírói hivatalok levéltári anyagának feldolgozása után nyerhetünk. Maga a hivatkozott kimutatás azzal a céllal készült, hogy színikerületi rendszert építsen ki 278