Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Vonsik Ilona: Adalékok a nők politikai mozgalmi törekvéseihez Nógrád megyében 1900–1944

folytatott harccal, a nőkre is kiterjedő általános, titkos, egyenlő választójog követelésével, valamint a Nőmunkás с lap előfizetőinek szervezésével.

119 1927. július 3-án került sor Salgótarjánban a Bányamunkásotthon avatására. A sok előkelő vendég részvételével megrendezett avató ünnepségen sokszáz munkás és sok munkásasszony „követelte az emberi szabadsághoz, az élethez . . . való jogát."

120 A Bányamunkás с lap terjedelmes cikkben számol be a bányászasszonyok 1928. évi küldöttségjárásáról, mellyel orvoslást kerestek nyomorúságos helyzetükre. „Nem bírták már tovább az 1 pengő 97 filléres életet, - mert ennyi jut egy napra egy salgótarjáni bányász családnak. Nem bírták már elviselni, hogy gyermekeiknek nem tudnak adni kenyeret. Elindultak ezek a végsőkig elkeseredett bányászasszonyok, hogy hátha találnak valahol valami segítséget. Végigjárták a rendőrségtől a minisztériumig a hivatalokat és mindenütt elsírták, elpanaszolták szörnyű nyomorúságukat . . ." Az asszonyküldöttség Budapestről hazaérkezve június 3-án gyűlés keretében ismertette küldetése eredményét. A gyűlést Human Jánosné nyitotta meg, majd Melincz Antalné elmondta, hogy jártak a bányaigazgatónál, a rendőrségen, a polgármesternél, a bányakapitányságon és Sztranyavszky államtitkárnál, ahol elpanaszolták, hogy férjük keresetéből nem tudják fölnevelni gyermekeiket. Az államtitkár közölte a küldöttséggel, hogy ő nem tud segíteni azon, hogy a bányászok hat napot dolgozzanak, mert akkor legalább 1000 embert kellene elbocsájtani. Intézkedést ígért, hogy a nagycsaládosok kapjanak valami segélyt, de az ország talpraállítása érdekében mindenkinek áldozatot kell hozni. A küldöttség tagjai ezt nem hagyták szó nélkül s elmondták, hogy ,,a munkások már családjaikkal együtt 1914 óta hozzák az áldozatot a haza oltárára az életükkel és munkájukkal, amiért csak nyomor és koplalás a fizetés. Az urak még eddig nem áldoztak, most tehát, amikor már a munkásság nem tud áldozni, álljanak oda és bizonyítsák be áldozatkészségüket ós mentsék meg a nyomorgó, koplaló gyermekeket. A fölajánlott segélyt nem fogadják el, mert az csak pillanatnyilag segít, nekik nem segély kell, hanem munka ós a munkáért tisztességes munkabért kérnek . . ." Az államtitkár úrtól az út a vezérigazgatósághoz vezetett, ahol szintén segélyt ígértek. Az asszonyok gyűlésén részt vett Róth Flóris bányafőtanácsos, az SKB Rt. igazgatója, aki kijelentette, hogy ,,a vállalat még elég humánus, mert kapott egy körlevelet, amelyben arra szólítják föl a vállalatot, hogy azokat a munkásokat, akiknél a bíróságtól élelmiszer tartozásért fizetés letiltást kell végrehajtani, bocsássák el. Ók ezt nem tették meg." A Bányamunkás с lap értesülése szerint június közepén „több mint ezer asszony gyűlt össze s vonult föl az igazgatósági iroda elé, hogy ismét sürgessék ügyük elintézését." Róth Flóris több órás várakoztatás után közölte az asszonyokkal, hogy „a vállalat június és július hónapokra azoknak a családoknak, ahol két, vagy ennél több gyermek van, minden gyermek után öt pengő előleget folyósít havonta, amit csak akkor hoz levonásba, ha az emberek majd rendesen dolgoznak."

121 Ezzel az üggyel kapcsolatban ,,Egy munkás" aláírással cikk jelent meg az Uj Március 1928 szeptemberi számában, „A salgótarjáni bányaigazgatóság, a romlott liszt, meg a nők." - címmel. Az írás pedig a következő: „Egy renegáttal a bányaigazgatóság megegyezett, hogy mozgalmat indít az asszonyok között. Abban a formában, hogy nem tudnak megélni, mert az üzletek már lassan felmondják a hitelezést. Tehát meg is indult az akció. Behívtak a Munkásotthonba három asszonyt, megbeszélték velük, hogy elmennek az államtitkár úrhoz panaszt tenni. De előbb elmentek Róth Flóris tanácsos úrhoz, hogy tőle útiköltséget kérjenek, meg a forma kedvéért 234