Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Vonsik Ilona: Adalékok a nők politikai mozgalmi törekvéseihez Nógrád megyében 1900–1944

munka eredményesebbé tétele érdekében nőmozgalmi szervezőt választottak 1926 tavaszán, majd létrehozták az MSZMP Nőszervező Bizottságát. Ez a bizottság 1926. november 25-én körlevélben fordult tagjaihoz felvilágosító, agitációs jellegű mondanivalóval. A körlevél megfogalmazza, hogy a munkásnőt két kizsákmányoló tartja a markában. Az egyik a kapitalista, a tőkés gyárak, üzemek, ahol ugyanazon a munkáért, mint amilyent a férfi munkás végez kevesebb bért kap. Bérmunkássá csak a gépek tették a proletár nőt, állapítják meg a körlevélben - aki nem szándékozik hosszú távon dolgozni, csak addig, amíg férjhez nem megy. A munkásnőket gyermekkoruktól abban a hitben nevelik, hogy ők kevesebbet érnek. Ez megnyilvánul apró gyermekkorban, amikor a leány gyermek „csak lány", s az iskola ezt folytatja. A különbséget még az egyház is táplálja, számos helyen még a templomban is elkülönítik a not. A másik kizsákmányoló hely a konyha és a bolt. A gyárban a kapitalista, a boltban az állam zsákmányolja ki a nőt. Az árú nemcsak rossz és drága, de ha a munkásnő hitelben kényszerül vásárolni, a hitelt megkaphatja, de felárral fizet az árúért.

115 1927 júliusában a Nőszervező Bizottság röplapot adott ki, melyben a nők szervezettségének fontosságára hívta fel a dolgozók figyelmét.

116 1926. április 27-én a salgótarjáni bányászok feleségeikkel, gyermekeikkel Budapestre indultak, hogy a kormány tudomására hozzák nyomorúságos helyzetüket. Az éhségmenetnek az adta az okát, hogy a salgótarjáni bányakerület aknáiban dolgozó munkások közül 6 hónap alatt mintegy 3000 bányásznak mondtak fel, április 15-én pedig ismét 600 munkást bocsájtottak el. Az elbocsájtásokon túlmenően még az alkalmazásban maradt bányászok is a legjobb esetben hetenként csak három napot dolgozhattak. A munka redukción kívül a bányaigazgatóság alkalmazta az iigynevezett kényszerszabadságot is, melynek értelmében minden munkanapon más bányamunkást küldtek fizetésnélküli „szabadságra." A munkanélküliség, illetve a csökkentett munkalehetőség olyan nagymérvű nyomort idézett elő a bányamunkásság körében, melyet addig még nem tapasztaltak. E tények alapján érthető, hogy az éhségmenet résztvevői között tömegesen találunk nőket, asszonyokat, akik magukkal vitték gyermekeiket is. Az Újság с lap jelentésekre hivatkozva közli, hogy „különösen az asszonyok biztatták férjeiket, hogy csekély keresetükből megélni nem tudnak s tenni kellene valamit, hogy a helyzet megváltozzék."

117 A bányászok - akik még munkában voltak - sajátos módon segítettek a munkanélküli családok sorsán. A meddőhányóra irányított csilléket szénnel rakták meg, a tetejére salakot terítettek s mint a meddőhányóra menő csille hagyta el a bányát. A hányon azonban a csille ürítésekor az asszonyok szenet „guberálhattak", melynek eladásából igyekeztek pótolni a háztartással járó kiadásokat. A bányászok gyakran megjelölték azt a csillét melyben szén jött ki, így a meddős csillére váró asszonyok tudták, hogy melyik csillében jön a segítség. A csendőrség „mint a vadállatok, úgy rohantak még a munkás asszonyokra is, ha salakra vadásztak. A bányában dolgozókat megbüntették, mert szénnel gazdag salakot hánytak ki a bányából."

118 A salgótarjáni bányászok éhsógmenetét, melyhez részben csatlakozott, részben csatlakozni kívánt a szónmedence valamennyi bányásztelepülése, a hatóságok, a csendőrség és a szociáldemokrata párt helyi opportunista vezetése meghiúsította. Salgótarjánban az 1924-es betiltott nőgyűlés után 1926-ban és 1928-ban megünnepelték a Nők Napját. Az 1928. április 29-én megrendezett nőnapi gyűlés a Munkásotthonban élénk érdeklődés mellett zajlott le. Az előadó Knur Pálné volt, aki beszédében foglalkozott a nők háború ellenes tevékenységével, a politikai jogokért 233