Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Vonsik Ilona: Adalékok a nők politikai mozgalmi törekvéseihez Nógrád megyében 1900–1944

bére havonta 40,10 + 700% korona. A férje 1870-1899-ig, haláláig a szénszállításnál dolgozott. Támogatandó. (Az nem derül ki, hogy milyen összegű segélyben részesült.)

97 1924. június 4-én Böhm Ignácné salgótarjáni lakos fordult segély iránti kérelemmel a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Központi Igazgatóságához. ,,. . . a mérhetetlen drágaságra való tekintettel egy tetszés szerinti segélyben részesíteni kegyeskedjék . . . bármennyire beosztással élek is, nyugdíjam a magam és gyermekeim részére szükséges élelmiszerekre is alig elegendő, - iskoláztatás és ruházkodásról pedig szó sem lehet . . ."

98 Az alábbi levél, mely a Nőmunkás szerkesztőségéhez érkezett önmagáért beszél. „Tisztelt Szerkesztőség! Kelt levelem Baglyasalján, 1921. december 10-én. Kívánom, hogy ezen pár sor írásom egészségben találja a t. Szerkesztőséget. Mi jól volnánk, ha mindenünk megvóna, ami hiányzik. Annál nagyobb örömömre szolgál az a hír, amit az újságban olvastam, hogy milyen jó dóga van a pesti munkásoknak, hogy mindig libapecsenyét ehetnek, mint az valami Baranszki Gyula nevű úr megmondta, pedig hátha olyan derék, okos ember mongya hát akkor csak igaz lehet ! Mán az urammal össze is veszekedtünk e dolog miatt, mer ü úgy mondja, hogy bolond beszéd az, bolond likbú bolond szél fúj ! azt mondja az én uram, hogy Pesten ippeg olyan kutya rossz a munkás sorsa, mint falun. Mert hát tisztelet, böcsület adassék, erre mifelénk igen csúnya szelek fújdogálnak. Oszt hát a betevő falatja is állig van meg az embernek. Bizony, bizony, nem hogy liba pecsenyére, de még sütt tökre is alig gyutt az embernek. A lakásunk meg olyan hideg, hogy beillik farkasordítónak is. Az ablakok ki vannak törve, de hát csak e kis papirossal ragaszthatja be az apjukom. Oszt a ruházattal lennénk igen nagyon megakadva, mert hát ászt nem birunk semmi képen sem venni, osztég már kéccer is itt vótak az iskolábú, hogy hát megbüntetik az uramat, ha nem megy a gyerek iskolába. Mondok, hát hogyan menjen az a szegény jószág ebbe a nagy hidegbe cipő nélkül iskolába, aggyanak csak neki meleg gúnyát, megy a galambom akkor örömest, hisz majd kiríj ja a két szemét, hogy nem tanulhat. Hát ilyen a mi sorsunk falun, sokat dógozunk, de nehogy panaszul tessék venni, dógoznánk mi örömest csak valami láccatja lenne a munkának, jutna belőle rendes elesógre. Nem kívánok én. mindennapra libahúst, de hát a sok krumplilevesből is elég lehetne már. Tessék kérem tudatni velem, mi az igazság a libahúsból, mert hát karácsonyra mi is megennónk. Szeretném, ha ezt a levelemet a városi munkás asszonyok is olvasnák. Szíveskedjék a T. szerkesztőség ezen pársor írásomat az újságjukba betenni. Tiszteli a tisztelt Szerkesztőséget. Balog Andrásné."

99 A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. salgótarjáni bányaigazgatósága 1922 októberében a női alkalmazottak részére külön ruházati segélyt folyósított. 21 főnek 123 000 korona került szétosztásra általában 6-6000 korona összegben, egy személy kapott 3000 koronát.

100 A nőmunkások, a napszámosok segélyezéséről adatokkal nem szolgálhatunk. A nagy méreteket öltött drágaság, a bérek jelentős elmaradása az árakhoz viszonyítva, a női munkaerő időleges és fokozatos kiszorulása a termelésből a megélhetést egyre kilátástalanabbá tette. Ezt tetézte különösen a kolonizált bányászok igen rossz lakáshelyzete. A Bányamunkásból idézzük Zákány Gyula kormánypárti képviselő szavait a salgótarjáni bányamunkások lakásviszonyairól. „Amikor néztem a bányamunkásság életét, lakását, fészkét, amelyben gyermekeivel, tuberkulotikus csemetéivel tengeti életét, láttam ott lehetetlen disznóólnak való lakásokat. Amint kísérőm mondta, házinyulaimat se tenném az ilyenbe. Az egyik lakosztályban négy kis kazetta van, közös konyha és egy-egy szoba, amelyben 7-8-9 tagú bányászcsalád lakik. 229