Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Szomszéd András: A nógrádi cigányság története az összeírások tükrében

kis falvakban is el tudott tartani, illetve a megélhetést tudta biztosítani 1-3 cigánycsaládnak, akiknek a munkájára szükségük volt a parasztoknak. Az igényeknek megfelelően a cigány fiatalok egy része - 10—16 évesek - kovács mesterséget tanulnak. Többek között: Bágyon, Endrefalva, Nógrádszakái, Szarvasgede, Magyargéc, Nódrádmegyer. A többiek a falusiak módjára neveltetnek, bár 15 faluban fellelhető még itt is egy-két család, akik cigány módon nevelik gyermekeiket. Arra is találunk példát, hogy a 10 éven felüli gyermekek béresnek szegődnek el a paraszti gazdaságokba (Kishartyán, Sóshartyán), vagy éppen állatot őriznek (Karancsság). A letelepedés előrehaladottságát mutatja, hogy minden család házban él, bár soron kívül ,,a falu mellett kialakulóban lévő cigánytelepeken". Jogállásukat tekintve: három település l-l családját kivéve zsellérek, három helyen.: Csecsén, Szécsényben, Szirákon két család 1/8, egy család pedig fél telken földműveléssel foglalkozik. Ez a földművelés legalábbis az összeírt három évben folyamatos. Birtokunkban van egy lótartási kórelem, amelyben a megye tanúsítja, idézzük: „Tudtára adatik, akinek illik, hogy ezen Szirághy (Szirákfalusi) Oláh Ádám nevű új magyarnak mivel hogy fél házhelyet tartja . . . ezért magától a Tekintetes Szolga Bíró Úrtól nekie meg van engedve lovat tartani. Kérettetik tehát minden Város és Falusi Bírák, hogy ezen új magyarnak ha vásár(ra) vagy más helyekre lovon találna menni semmi bántódása ne legyen."

41 A járásban űzött foglalkozások közül legelterjedtebb a kovács mesterség, mintegy 28 faluban gyakorolják a felnőtt férfiak. Segédmunkásként kőművesek mellett dolgoznak pl. Etesen, Kishartyánban, Ludányban és Nógrádszakálban. Hegedülésből, tehát zenélésből mindössze a szécsényi cigányok keresik a kenyerüket. Nem véletlen hogy csak itt, hisz ez a járás egyetlen mezővárosa, amely igényt tart a cigányok szórakoztató tevékenységére. Ruházatuk, öltözködésük még elég vegyes, 15 településen kifejezetten cigány módon öltözködnek. Sokkal jobb a helyzet a táplálkozás területén, elhullott állatok tetemével mindössze négy faluban táplálkoznak rendszeresen, kettőben pedig néha.

42 A cigány közösségek egyetlen államban sem önként telepedtek le. Vándorlásuk összefügg azzal a foglalkozással, amihez értettek, a vasmegmunkálással. Egyszerű szerszámokkal, faluról-falura vándorolva végezték munkájukat, vándorlásaik során tapasztalhatják, hogy ,,azokra a szakmákra melyekhez értettek, a letelepedett paraszti közösségek tagjainak igenis szükségük volt. A cigányok megélhetésüket biztosítottnak láthatták, ha vállalták a faluról-falura való költözést, új meg új települések lakóinak kiszolgálását munkájuk termékeivel."

43 A helyhezkötésnek a középkor végén is a földművelés volt az egyik feltétele. A másik pedig, hogy a közösségek szilárd épületekben lakjanak. Amint láttuk, a földművelésre a megye sem tudta rákényszeríteni a cigányságot, maradt tehát a szilárd épületekbe való letelepítés lehetősége. A megyei nemesség valószínű önként vállalt telepítését gyorsítják meg azok az intézkedések, amelyek a megyéket kötelezik arra, hogy a vándorló cigányokat állandó épületekbe helyezzék el, kezdve ezt először a gyerekeken. Egy 1784. szeptember 24-én kelt helytartótanácsi rendelet arról tudósít, hogy Nógrád vármegye a fentebb említett időpontig 639 gyermeket költöztetett szilárd épületbe, mindössze 19 gyermek lakik csak sátrakban, kunyhókban (gazula). A 29 gyermek szülei kovács mesterséget folytattak, és hogy őket is kényszerítsék a letelepedésre, elrendeli a helytartótanács, hogy a kovácsok mindaddig nem gyakorolhatják mesterségüket, míg gyermekeikkel együtt le nem telepszenek. A helytartótanács optimizmusát bizonyítja az a tény, hogy a megyének az intézkedések végrehajtására két hetet ad. A vármegye, ül. a szolgabírói buzgóság méltó példájának 171