Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)
Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1822–23. évi nógrádi rendi ellenállás története
Eötvöst, aki a vármegye pecsétjét elkobozta, s így elejét vette a tiltakozó feliratok készítésének. Az alispánt és az egyik szolgabírót vasra verve börtönbe záratta. A márciusi közgyűlés után színleg behódolt ugyan a megye tisztikara, de valójában senki sem támogatta Eötvöst. így kénytelen maga állni a katonaság élére, hogy az újoncozást megkezdhesse. Trencsénben is hasonlóképpen járt el. Itt ki is nyomozza, kik voltak a főbb vezetők, s javaslatot tett a hivataluktól való megfosztásra, illetve arra, hogy soha megyei hivatalra ne választathassanak meg. Barsban is a gyűlölt Eötvös lett megbízva a rendcsinálással, de a rendek megelőzték erőszakos terveit. A tisztviselők lemondtak, a pecsétet elhelyezték a garamszentbenedeki konventben, gjűlési tilalmat rendeltek a királyi biztos elnöklete alatt, feliratot írtak a királyhoz. így aztán mikor Eötvös megérkezett, senki nem várta, egyetlen egy hivatalnokot sem talált, semmit nem tudott kezdeni. Dolgavégezetlenül távozott hát, s így a király kénytelen más eszközökhöz nyúlva apránként és ígérgetésekkel megtörni a Bars megyeiek ellenállását. 27 Hont megyében is ilyen formában zajlottak le az események mint Nógrádban. Megtagadták mind a két rendelet végrehajtását, ők is megfogalmazták a szokásos felirataikat az alkotmányra hivatkozva. Eötvös Ignác lett itt is a királyi biztos, aki kétségtelenül a leghatásosabban hajtotta végre mindenütt feladatát. Eötvös meg is jelent a február 4-i ülésen, ott felszólította a rendeket az intézkedések végrehajtására, majd eltávozott. A Hont megyei tisztviselők közül a két alispán nem merte vállalni tovább az együttműködést a nemesekkel, s magatartásukkal meggyengítették s végül is összeomlasztották a Hont megyei ellenállást. De még így is csak járásról-járasra menve sikerült a katonaság segítségével a rendeletnek érvényt szerezni. De a fejlemények tovább gyűrűztek az áprilisi, majd a szeptemberi közgyűléseken is. 28 Egy hét eseményei Nógrádban Az események izgalmas végkifejlete augusztus utolsó hetében következett be. Az ország többi megyéjéhez viszonyítva még így is elég későn. Ekkorra a legtöbb helyen az erőszaknak már engedelmeskedtek a megyék. Nógrádban sem különböztek a hatalom eszközei, s végül is eredménnyel jártak. A következőkben érdemes lesz e fontos hét minden napját felidézni, legalábbis azokat, amelyre van forrásunk. Ezek a források több helyről származnak, de adataikban kivétel nélkül megegyeznek egymással. Tehát jól emlékezett Kubinyi, a besúgók jól rögzítették az eseményeket, s csak örülnünk lehet, hogy Nógrád hivatalos átiratait más megyék behódolt elöljárói felküldtek a kancelláriára. Augusztus 23. Az e napon tartott közgyűlés egy korábbi tanácskozásnak a lezárása volt, hiszen a keltezetből tudjuk, hogy előző napokon is tárgyaltak. Hogy miről, azt a rendek végzése bemutatja. 29 Három kérdésről döntöttek. Egyrészt sajnálattal vették tudomásul a Nyitra megyei alispán válaszlevelét, amely szerintük nem tartalmazza az igazságot, bár ők tudják jól, hogy miért. Biztos tudomásuk van az ott folyó minden törvénytelenségről 130