Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1822–23. évi nógrádi rendi ellenállás története

Egyrészt úgy, hogy mint alkalmi közösség, egymás között egységes álláspontot alakítottak ki bizonyos személyek jelölésének támogatására, s azt igyekeztek is betartani. Másrészt a gyűléseken, választásokon közbekiáltásokkal, hangoskodással zavart keltettek, megfélemlítettek és befolyásoltak embereket. Egyértelműen kiderül, hogy Gyürky Pál mellé sorakoztak fel. Az 1818-as választásra álltak össze, amelyre még Gyürky 3000 forintot fordított. Kámánházi László vallomása szerint, ekkor a szavazatok pénzzel való megvásárlása volt a céljuk. Szerémy Lajos is ezt vallotta, de ő még hozzátette, hogy „amint közeledett a tisztújítás pénzzel és itallal arra vették rá a többséget alkotó szegény nemeseket, hogy ha ellenükre volt valami, a szónokot annyira megzavarták, hogy elveszítette a beszéde fonalát." Egyes tanúk (a katolikus papság képviselői) azt is vallották, hogy a Kolompériának szándékában állt a fiatalokat erkölcstelen életre fordítani, sőt Kovács Ignác plébános azt is állítja, hogy céljuk volt az összes katolikust kizárni és a reformátusokból is csak néhányat akartak megválasztani. Benko Tamás véleménye is ugyanez: ,,Az volt a törekvésük, hogy az eretnek alispán megválasztása érdekében dolgozzanak, hogy minél több tisztséget az akatholikusoknak szerezzenek meg." Kubinyi visszaemlékezései szerint anekdotikus ízű esetek is előfordultak. A vizsgálatot vezető szeptemvir sokáig nyomoztatott abban az ügyben, hogy mit jelentett a társaságban a „bambus" kifejezés. Kiderült aztán, hogy gyakorlatilag az akkor divatba jött sétapálcáról volt szó. Amikor beszélgetés közben túl nagy lárma támadt, Sréter János csak megemelte a pálcát és rácsapott vele az asztalra, mire rögtön csend lett. Aki ugyanis tovább beszélt, az 1 ft-t volt köteles fizetni. Kubinyi az események után maga is csináltatott egy sétapálcát, amelynek ezüst gombjába latinul bevésetett a Kolompos társaság emiékét idéző mondatot. Másik megjegyzése rávezet bennünket arra, hogy a társaságban valóban igen komoly mértékű korhelykedés folyt. (Visszaemlékezése megegyezik mások jegyzőkönyvben rögzített vallomásával, így hitelesnek fogadható el.) Amikor Pulszky Károlyt kérdezték ki, a vallomás közben bizonyos ,,hieroglifákra" terelődött a beszéd. A társaság szóhasználatában ezek titkos eszközök voltak. Egyrészt, mint mondja Pulszky, a felvételkor minden jelenlevő tagot fejenként 20 pohár punccsal kellett megvendégelni. Másrészt, a másik belépési feltétel az volt, hogy Sréter János a dísztőre hüvelyében őrzött néhány hajszálat, s azt meg kellett nyilvánosan csókolniuk a jelentkezőknek. A vizsgálóbíró kérdésére csak nehezen és nagy zavarban, restelkedés közben mondta ki, hogy női szőrzetet kellett megcsókolnia, ,,egy szemérmetlen nőszemély hajfonata volt az". Bár ez a tanúkihallgatás nevetségességbe fulladt, s a vizsgálat végén sem tudtak érdemleges vádat összeállítani, néhány konkrétum azért kiderült. Egyrészt az, hogy a nógrádiak kapcsolatban álltak a Hont megyeiekkel. A két szomszédos megye köznemesei egyébként is sűrűn érintkeztek egymással, birtokaik átnyúltak a másik területre, mindkét megyében viselhettek hivatalt, de legalább táblabírókká megválasztattak. Hont megyében is szerveződött egy hasonló jellegű társaság, amely Csárda vagy Barátságos társaság nevet viselte. Erről Takáts Sándor is tud, de furcsa módon évtizedekkel későbbre teszi és nógrádinak titulálja.

9 Állítása szerint a Nógrád megyei Lontón (!) tartották üléseiket s az alábbi nemesek levelezéseit fogta el a rendőrség: Okolicsányi, Podhorszky, Földváry, Pongrácz, Forgách gróf, Plathy, Lipthay, Palásthy, Majthényi, Luka, Gudics. Lontó Hont megyében van, s a társaság tagjai is kivétel nélkül Hont megyei nemes családok tagjai. 124