Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)
Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1822–23. évi nógrádi rendi ellenállás története
De biztosan volt közöttük együttműködés, mert a vizsgálat során több tanú is említi név szerint a Hont megyeieket. Gyurtsányi Gábor, Lisznyay Damó Gáspár szerint is, hihető a kapcsolat, mert „a nógrádi gyűléseken megjelennek a hontiak is." Id. Majthényi László pedig ennek a társaságnak a megfestett csoportképét is látta a Szalatnya fürdői ambituson „Az jó kedvűek" aláírással. Ugyanakkor a kortárs Hont megyei történetíró, Gyürky Antal is megemlíti visszaemlékezésében a társaság meglétét 10 , de ő is tagadja annak politikai szerepét. ,,. . .az államhatalomra nézve egyik sem tartatott veszélyesnek, forradalmi eszmékkel egyik sem foglalkozott, sőt egynek sem volt határozott politikai iránya." (Az itt említett másik társaság, egy kb. nyolc éve működő alkalmi hölgykoszorú volt, amely bálok szervezésében és rendezésében tüntette ki magát.) A Hont megyei társaság kimondottan csak mulatozásra járt össze. A nemesi úrilakok azon szobáiban, tanyáztak, amelyet tréfásan csárdának neveztek (itt laktak a közigazgatási gyakornokok), s innen a név is. Választottak maguknak elnököt (gvardián), helyettest s az új tagokat „szigorú" feltételek között vették fel soraikba. Külön poharaik voltak, amelyeknek alja „teke alakú" volt, így nemigen lehetett letenni, csak egyhajtásra kiinni belőle a nem csekély mennyiségi! italt. A másik konkrétum, hogy a vallomásokból kiderült a kapcsolat a Kolompéria és az 1822-1823-as események irányítása, szervezése között. így pl. 1823-ban Sréter János többek között levelet írt a Kolompéria tagjainak, amelyben, azokat megbeszélésre hívta, hogy a teendők felől tanácskozzanak, egységes álláspontot alakítsanak ki ebben, a kérdésben, amelynek megtartása minden tag számára kötelező volt. Bár a vizsgálat nem tudott érdemleges eredményt felmutatni, és senkit sem tudtak felelősségre vonni, a király mégis leiratban tiltatta meg a társaság további működését, s aki ezen eltiltás ellenére is részt vesz abban, tettének a„ legszomorúbb következéseit tapasztalni" fogja. A megye válaszában újra és következetesen tagadja a Társaság meglétét (mint politikai egyesületét) s egyúttal kérik, adják ki a megye számára a vád iratait és a vádat állító, értsd besúgó nevét, mert úgy látják, az illető „balra magyarázta a megye kebelében gyakorlott szíves barátságos összejöveteleket", s ők szeretnének méltó elégtételt venni a vádlón is. 11 A megye tehát aránylag egységesen, a háttérből irányítottan és elég sajátos módon igyekezett szembeszegülni az abszolutisztikus törekvésekkel. Újonnan megválasztott tisztikara, szervezkedő ellenállása még csak érezte, hogy a leiratok rendi kiváltságaik ellen irányulnak, hogy veszélyben, a megyei autonómia s a királyi „oszd meg és uralkodj" elv milyen súlyos következményekkel járhat rájuk nézve. De már az első összeütközés körvonalai is kibontakoztak. 1821. január 9-én olvasták fel a megyei közgyűlésen a Helytartótanács múlt év december 12-i rendeletét, amely szerint az élelmiszerek árát ezentúl külön pengőben (ezüstben) és külön váltócédulapénzben kell megállapítani. Ennek az a célja, hogy a „pengő pénz nagyobb folyamatba jöjjön" s egyébként is ki-ki kedve szerinti módon fizethessen az élelmiszerek áráért. Az első alispán (aki a következőkben, is mindig a hivatalos rend szószólója volt, s nem véletlen, hogy majd később a király kinevezi Krassó megye főispánjává) igyekezett magyarázni és elfogadtatni a rendeletet, de a megyei nemesek másként határoztak. Hivatkoztak a pénzhiányra s arra, hogy már annyi jó értékű convenciós pénz sincs, hogy az adózók a megemelt só árát sem tudják kifizetni. Ez a kettős vásárlás egyébként is kivihetetlen és pénzügyileg sok visszássággal járhat. Úgy vélik, az ilyenféle pénzügyi akcióknak pénzleértékelés lehet a következménye, s ezért feliratban kérik őfelségét, álljon el ettől a szándékától. 12 125
