Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1822–23. évi nógrádi rendi ellenállás története

XIII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1987 TÖRTÉNELEM GESCHICHTE Az 1822-1823. évi nógrádi rendi ellenállás története Praznovszky Mihály A XIX. század első fele történetének feldolgozásai könyvtárnyi polcot töltenek meg. Nincs a magyar históriának még egy szakasza, amely felé ilyen intenzíven fordult volna az utókor kutatóinak és olvasóinak érdeklődése. Mindezek ellenére mégis van egy időszak, amelyről keveset tudunk. Ez a kb. 1812-től kezdődő másfél évtized, amely a rendeleti kormányzás kísérlete volt Magyarországon. Az uralkodó minden addiginál erősebben próbálta megtörni a megj^ék hatalmát, rést ütni a nemesség szívósan védett kiváltságbástyáin. „Részleteiben a kutatás még nem tárta fel ezt a történelmi szakaszt" - olvashatjuk a közelmúltban megjelent összefoglaló magyar történeti szintézis ide vonatkozó kötetében. Érvényes ez a megállapítás az 1822-24. évi eseményekre is mind a nemzeti, mind a Nógrád megyei vonatkozásban. Az összecsapás két felvonásból állt. 1812-től az uralkodó nem hívta össze a magyar országgyűlést, csak rendeleti úton kormányzott. 1814-ben elrendelte a megyei pénztárak korábbinál rendszeresebb vizsgálatát, 1817-ben szabályozták az adófizetést. (A hadiadót a megyék azonnal fizessék be a hadipénztárakba, azt megyei célokra ne használják.) Ugyancsak elrendelték, hogy a fizetést kapó megyei táblabírák a megyeszékhelyen kötelesek lakni, hogyha halaszthatatlan királyi leirat érkezik, azonnal meg tudják azt tárgyalni, ne várjanak a soron következő megyei közgyűlésre. Mindkét intézkedés mélyen sérelmes volt. Az első a megyék pénzügyi önállóságát bántotta, míg a másik már politikai színezetű: kizárni a működésből a nagy és kisgyűléseket, s a főispán által kinevezett (így attól függő) táblabírák útján azt és úgy végrehajtatni, ahogyan a királynak tetszik. 1819-ben látott napvilágot az e szakaszhoz tartozó harmadik rendelet, amely szerint a jövőben a megyei tisztújításokon ne közfelkiáltás döntsön, hanem a személyenkénti szavazás. Ebben jogilag valóban nem látszott semmi sérelmes, de lényegében kitűnően „elhelyezett ütés" volt. Hiszen ha a becsődített bocskoros nemesség egyenként leszavaz, minden esetben megsemmisítő vereséget mérhet a jómódú köznemesség felkészültségben jóval magasabb szintű, de számban kisebb rétegére. Amennyiben persze sikerül a hatalomnak ezt az elszegényedett tömeget megfelelő módon befolyásolni. Gyakorlatilag ez a rendelet volt az, amely megindította a korteskedés „szent" intézményét Magyarországon s meg kell mondanunk őszintén: ebben elsők között járt Nógrád megye. Az összecsapás második s hatásában sokkal súlyosabb menete 1821-ben kezdődött. Ekkor rendelte el I. Ferenc a korábban elmaradt újoncok kiállítását majd egy év múlva azt, hogy a megajánlott adót a megyék ne váltócédulában, hanem ezüstpénzben fizessék be. (Ami egyértelműen az adó két és félszeresére emelését jelentette.) 119