Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

nem állítanak más fegyverest. A hajdúk ui. háború esetén személyes hadraszállásra voltak kötelezve. A gyarmatiak havonta és személyenként 12 Ft-ot voltak kötelesek fizetni. Rákóczi fejedelem a város érdekeinek védelmezője volt, támogatta őket Jakusiih Kata földesasszonyukkal szemben a dézsma körül kirobbant vitában és — mint említettük — a szabadságharc idején tudtak templomot emelni a városka evangélikusai is. Haraszthy Lajos idéz egy 1711. június 6-án kelt tanúvallomási jegyzőkönyvet, amelyben bizonyította a megye, hogy „Gyarmat adót nem fizetett, csak a nemesek fizettek taksát és a város végházi szabályok szerint e'Zí."

80 A tanúvallomásokat amiatt vették fel, mivel a város birtokosa, Balassa Pál meg akarta fosztani kiváltságaitól és különféle szolgálatokra kényszerítette. így enyészett el Balassagyarmat végvári szabadsága és lett belőle fokról fokra földesúri mezőváros. Bél Mátyás a városról szólván már így írt :

81 „A végvári őrséget már régen elbocsátva az összes lakosok annál nagyobb hévvel adták magukat a föld müvelésére, minél gazdagabb a földjük." A homokos földön inkább a rozs, mint a búza terem meg, a szántók megforgatásához 3—4 igásökröt kell befogniok. Fülek Az 1682-ben tragikus körülmények között elpusztult Fülek újratelepülóse a Szécsényihez hasonló, Kamara által kiadott engedély megszerzése után (1690) spontán akciókkal kezdődött. 1691-ben ugyanis a vármegye közgyűlése előtt jegyzőkönyvbe foglaltatta

82 gr. Koháry István, a volt végvár utolsó főkapitánya ós 1685. óta királyi adománnyal kitüntetett tulajdonosa — törvényes meghatalmazottja, Dúl Mihály útján benyújtott — tiltakozását és tilalmát azzal szemben, hogy bizonyosan tudomására jutott, „néhány külső lakos a tiltakozó úr tudta és akarata ellenére az elpusztult füleki végvár határában építésre fákat szállítanak és ugyanott házakat és más épületeket emelni akarnak. Néhányan, jelesül pedig az ugyanazon Nógrád vármegyében fekvő Tamási község lakosai füleki területen bizonyos szántóföldeket felszántani és bevetni szándékoznak." Ezért Dúl Mihály Koháry István nevében tiltakozást és tilalmat jelentett be az ellen, hogy Füleken bárki „kivéve azokat, akiknek az odaköltözés ós ugyanott épületek emelésének az engedélye megadatott" erőszakosan telket foglaljon. Aki ezt nem tartja be, erőszak bűne miatt személye foglyul ejtésével, épülete, marhái, vagyontárgyai elvételével bűnhődjék. Kérte a vármegyét, tiltsák el a tamásiakat a további szántásoktól és vetésektől terményeik elvétele terhe mellett. A vármegye a kérésnek megfelelően intézkedett is. Ez az ügy bizonyítja, hogy Fülek mezőváros újratelepítését Koháry István — 1690-ben, a Kamara engedélyét elnyerve csakúgy, mint Szécsény esetében meghatalmazottja, Dúl Mihály útján — már megkezdte, ott egyesek az egykorú törvényeknek megfelelően földesuruknak ismerték el Koháryt ós alávetették magukat joghatóságának. Ezzel szemben a szomszédos Tamási község lakói — emlékezvén arra, hogy a török időkben az elpusztult falvak művelhető területeit minden különösebb akadály nélkül felszánthatták, bevethették, erdeiben épületfát is vághattak — így tettek Fülek puszta határában is, ami ellen a várost saját jogkörében betelepíteni szándékozó földesúr immár erélyesen tiltakozott. Sajnos, eddig nem bukkantunk a nyomára Fülek egykor feltétlenül megírt, Szécsényhez, Gyarmathoz többé kevésbé bizonyára hasonlító „szállítólevelének". Miből álltak vajon a fülekiek kiváltságai ? Csak következtetni tudunk erre. Az bizo-