Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

végvári jogállású Balassagyarmaton mindenki által elismert volt a szabad vallásgyakorlás és az ágostai illetve helvét hitvallású lakosok fából egy-egy templomot is építettek maguknak. Miután azonban a város elpusztult és 1690-ig elhagyottan állt (sed postmodum desolato et eodem oppido usque ad annum 1690 existente) a várost a földesurak engedélyével máshonnan jött lakosok újjátelepíteni kezdték, Jakusith Katalin „szállítólevelében" szó szerint a következő engedményt tette az új lakosoknak: „Religio dolga pediglen kinek-kinek az ő te(t)szése szerint szabad légyen" — míg Koháry telepítőlevele nem említette a vallásszabadságot. Ennek alapján a mezőváros evangélikusai egészen 1701-ig békésen és szabadon gyakorolták vallásukat. Ebben az évben azonban az uralkodó megszűntette a protestánsok szabad vallásgyakorlatát a Neoacquistica területén, ennek alapján a földesurak is megtiltották a városban a szabad vallásgyakorlatot és a prédikátort is elűzték, ugyanakkor a római katolikus plébános kapta meg az egész mezőváros stóláját. A Rákóczi-szabadságharc idején az evangélikusok saját szorgalmukkal, pénzükből és adományaikból újból templomot emeltek maguknak és mindaddig használták is, amíg a császári és királyi seregek nem győzték le a kurucokat. Röviddel a szatmári béke után a földesurak újból elvették az ágostai hitűek templomát és odaadták a katolikusoknak. 1712. márciusában ezért a gyarmati evangélikusok Eleonóra régenskirálynő kegyes leiratára hivatkozva — a kékkőaljai lutheránusokkal együtt — visszakérték templomukat a megyétől és ismét prédikátort akartak maguknak hívni. A két földesúr azonban — jogára hivatkozva — ellenezte a kérést. Jakusith Kata kijelentette:

76 „Hitem s lelkiismeretem sem engedheti, hogy jószágomban lutheránus praedicatort szenvedhessek" — a bigott Koháry álláspontjait pedig nem is kell bizonyítani — földesúri jogának súlyos megsértését látta a kérés tárgyában. így újból megszűnt a vallásszabadság abban a városban, ahol a XVIII. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvek szerint nagyjából azonos számú katolikus és evangélikus élt. Visszatérve az 1690-es évekre, Balassagyarmat lakossága igyekezett megvédeni, sőt, ha lehet kiterjeszteni végvári eredetű szabadságjogait. Az 1696-ban készült megyei adóalap-felmérő rovásösszeírás

77 alkalmával elöljáróik, Litavszky Péter bíró, Bárány János és Mészáros János, a két soltész, továbbá Babusinech Máté, Knepka Márton és Milany Máté eskü alatt így vallottak: „Ez a hely régen katonai végház volt, azután pusztává lett. Jelenleg pedig jobbára jövevények kezdték lakni és felosztani. Nyolc benépesített házhelyet laknak a szabadosokon és a földesurak kúriáin kívül. Két nyomásban művelt szántóföldjeikbe 290 mérő gabonát vetnek. Az Ipoly kiöntései miatt közepes eredménnyel kasználnak." A lakosok „nem emlékeztek" arra, hogy régen milyen portaszám volt itt és hogy miként állapították meg a portákat. Az egykori végvári életre utalás, valamint a portaszámra való felvilágosítás elől való diplomatikus kitérés azt jelzi, hogy Gyarmat népe — a megye többi végvárával együtt — igyekezett a portális adó alól mentességet szerezni. így az összeírok az alábbi határozatot hozták: „Felterjésztetik a nemes rendek ítéletére". A porciószolgáltatás és az állandóan át-átvonuló katonák eltartása, forspontozása alól azonban nem szabadult fel Gyarmat városa.

78 Belitzky János a város monográfiájában arra a megállapításra jut, hogy Balassagyarmat a Rákóczi szabadságharc idején került abba a helyzetbe, hogy elnyerje a régi, végvári hagyományokon alapuló, a hajdúvárosok szabadságjogaihoz hasonló jogokat, amelyekért Fülek, Gácsalja, Divényalja, Kékkőalja, Szécsény, valamint a nem végvári múltú, de királyi kiváltságlevelek sorával kiemelt Nagyoroszi közösen küzdött.

79 1705. július 6-án a megye határozata mindezen helyeket taksafizetésre kötelezte, ha személyesen nem teljesítenek katonai szolgálatot, vagy maguk helyett 90