Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

Végül a záradék a Balassagyarmat megszállításában fáradozó két soltészt, Dióssy Mihályt és Mészáros Miklóst az uradalmak mindkét részről gondviselőkké rendelték és szabadságot adtak nekik, hogy a maguk számára egy-egy egész házhelyet válasszanak, mely minden cenzustól, kilencedtől mentes lesz, de továbbra is tartoznak híven szolgálni az uraságot és bevételeit híven kezelni, amely fáradságukért még fizetést is kapnak. % Ez a telepítőlevél lényegét tekintve a mezővárosi jogokat biztosította, lehetővé téve a vásárok mellett az iparosok céhekbe szerveződését. Nem említ robotolási kötelezettséget sem, bár a majorságok kialakítása után ennek veszélye fennállhatott, összességében a végvár nélküli település az ugyancsak nem végház jellegű Losonchoz hasonló, de nem királyi privilégiummal szentesített mezővárosi jogokat nyert ezzel földesuraitól. Az 1671 és 1690 közötti időszakról nemigen maradtak fenn források. Az azonban bizonyos, hogy az ebből a két évtizedből megmaradt kevés dézsmairat, megyei és kamarai összeírás egyike sem emlékezik meg Gyarmatról. Hallgatnak a krónikák is, amelyek az 1683. évi Sobieski János vezette sikeres hadjáratról szólva nem is említik Gyarmat várát, csak Szécsényt, Hollókőt és Bujákot. Csak egy, nagyjelentőségű esemény történt a puszta Gyarmattal. 1686. július 16-án az uralkodó, /. Lipót töretlen hívének, gróf Zichy István kamarai elnöknek adományozta 53000 Ft lefizetése fejében a Balassa Imrétől 1666-ban elkobzott divényi uradalomrészt, amelyhez 5 „ispánságban" 85 lakott helység és 24 puszta kisebbnagyobb hányada tartozott.

70 Köztük említik Gyarmat pusztát (praedium) is. 1688ban az esztergomi érsekség egyházlátogatási jegyzőkönyve szerint a városnak még a helyét is alig találták meg.

71 A város újratelepítése ugyanabban az évben történt, mint Szécsényé és egyik telepítője is azonos volt vele: gr. Koháry István ugyanis 1686-ban kölcsönadta gr. Zichy Istvánnak a királyi „vegyes" adományhoz (donatio mixta) szükséges összeget és biztosítékul zálogként megkapta az egész uradalmat, így Balassagyarmat fele részének is birtokosa lett. A város másik felét az 1684-ben elhunyt gr. Balassa Bálinttól ugyancsak zálogképpen megszerző özvegy Szunyogh Gáspárné, Orbovai Jakusith Kata birtokolta. így az 1690-es telepítést nem az örökös jogon tulajdonos Balassák, illetve Zichy István, hanem az ideiglenesen, zálogként birtokló és haszonélvező Jakusith Kata asszony és Koháry István engedélyével végezték el. Balassagyarmat első monográfiájának szerzője, Haraszthy Lajos, a Borovszky Samu nevével jelezni szokott megyemonográfiában ismertette a két, általa még a város levéltárában fellelt telepítőlevelet, de nem közölte azok teljes szövegét.

72 A város újabb monográfiája anyaggyűjtése során nem sikerült azonosítani az elveszettnek hitt oklevelet. A kutatáshoz szükséges szerencse nem pártolt el tőlünk, így örömmel közölhetjük, hogy az egyik okmányt megtaláltuk a Zichy család levéltárában ; azt, amelyet gr. Koháry István adott ki 1690. január 1-én megbízott soltésze számára.

73 A telepítőlevél szövege két példányban is fennmaradt ; az egyiket magyar és szláv nyelven „bilinguis" formában adták ki, (nem hitelesített XIX. századi másolat), míg a másik csupán szláv nyelvű és 1741-ben készült, a közben történt megerősítéseket is tartalmazó hitelesített másolat. A két szláv nyelvű szöveg egymástól csak egy-két szóban tér el. Mi itt a magyar nyelvű szöveget adjuk közre, amely a szláv szövegek tartalmilag teljesen hű, egykorú fordítása : „Comes Stephanus Kohári arcium Csábrág et Szitnya haereditarius d(omin)us, sacrae c(aesareae) re(gi)aeque ma(iest)(a)tis consiliarius, camerarius, constitutus collonellus partium Hungáriáé Cis-Danubialium confiniorunque ante87