Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

Széesény Széesény, mint láttuk, bár a török kiűzése után viszonylag épen maradt és katonaság, illetve parasztság ottélését bizonyíthattuk 1683—1684 telén, a pestis és az éhínség miatt nádori parancsra elpusztíttatott. A két ferences szerzetes, 1684-ben Erdős Atanáz, 1688-ban pedig Fülöp András, akiket rendjük azzal bízott meg, hogy kíséreljék meg az 1332-ben alapított szécsényi franciskánus kolostor újjászervezését, azt jelentették, hogy a vár és a templom helyén romhalmazt találtak, ott teremtett lélek nem lakik.

3 1689-ben a rendtartomány a fiatal, tetterős páter Bárkányi Jánost bízta meg a kolostor benépesítésével, aki Gyöngyösről indult útnak, szekérre rakva a misézéshez szükséges oltárkövet, misekönyvet, szentelt olajat, de az egykor híres vár és kolostor helyén csak bozóttal benőtt romok szomorkodtak. Mint beszámolójában írta, a közeli Halásziban talált három kunyhót, ott szállt meg. Ezután magyar nyelvű meghívó leveleket (invitatorias) írt minden faluba, „könnyesen buzdítva mindenkit, hogy Szent Máté evangélista napjára jöjjenek össze elpusztult kolostorukhoz."

4 A jelzett napon, szeptember 21-én „csapatonként jött elő a különböző és messze fekvő tájakról a nép és kitörő lelkesedéssel örült az Űrban," amikor Bárkányi a külső — ma már nem álló — Szentlélek kápolnánál, pontosabban annak összedőlt falai előtt szentmisét celebrált, majd onnan a kolostorhoz vonultak, ahol a szerzetes megszentelte a romokat. Az egykori szécsényi ferences kolostor újjáépítéséhez csakúgy, mint a mezőváros népe lakóházai megépítéséhez a következő év húsvétja után kezdtek hozzá. P. Bárkányi Jánost, rendtársa, a „Hatszáz éves ferences élet Szécsényben 1332—1932" с monográfia szerzője, P. König Kelemen „Széesény második megalapítójának" nevezte.

5 A ferenceseknek, ennek a hagyományai szerint a külvárosi, mezővárosi szegény nép lelki gondozását ellátó kolduló, prédikáló rendnek igen nagy — és ma nem eléggé ismert — szerepe volt a török utáni újratelepítésben, hiszen laikus testvéreik révén a legszorosabb kapcsolatot ápolták a parasztnéppel és ők azok, akik a hódoltság idején a végvidékeken (Széesény, Fülek), sőt a török által szilárdan uralt Alföldön (Szeged, Jászberény, Gyöngyös) is a katolikus vallásért, annak terjesztéséért minden munkát, nélkülözést, sőt vértanúságot is vállaltak. Nem meglepő tehát, hogy a ferencesek az események mozgatói voltak Széesény és Fülek újratelepítése során is. Mindazonáltal mégsem felel meg a valóságnak az, hogy P. Bárkányi János egyszemélyben lett volna Széesény török utáni újratelepítője. Az ország törvényei pontosan megszabták, miként szerezhették vissza és telepíthették újra a töröktől visszafoglalt birtokokat egykori földesurai. Széesény újratelepítését tényleges földesura, az uradalmat a Forgáchoktól zálogként birtokoló gróf Koháry István (1649—1731) határozta el és hajttatta végre megbízottjai útján. Mint egy Bárkányinak 1689. november 25-én küldött levelében írta : „Szécsénynek jómóddal való megszállítását. . . én bizony szívem szerént kívánom és kegyelmed sem kívánhatja jobban én nálamnál".

6 „Vagyok is azon, hova hamarabb, hogy meglegyen." Előbb azonban tisztáznia kellett, milyen birtokhányad illeti meg őt és testvéreit Szécsényből és milyen része van a mezőváros máris birtokosának, az Országh örökösjogon leszármazott Nyáry— Haller rokonságnak : Meg akarta előbb tudni Széchényi György esztergomi érsektől és a veszprémi püspöktől „Szécsénynek részünkről való árát" — vagyis fegyverváltsága összegét is. Későbbi adatok szerint a szécsényi uradalom Nógrád megyei helységei után a Királyi Kincstárnak 506 Ft 25 d-t kellett fizetnie. Miután így Koháry tisztázta a legfontosabb jogi kérdéseket, immár nem volt akadálya Széesény újratelepítésének, így 1690. március 21-én kiadta az alábbi „pecsétes pátens levelet".

7