Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

III. fejezet Elpusztult végvárak újratelepítése A nógrádi végvárak története a török kiűzése korszakában két úton haladt. Az Ipolytól északra fekvő főúri várak és az alattuk kialakult, mezőváros jogállású Váraljának nevezett települések (Gács, Kékkő. Divény) megmenekültek a második török hódoltatástól és lakosságuk tulajdonképpen folyamatosan ott élhetett, a „praesidiarius" vagyis végvári vitézlő rend kötelezettségeit viselve, de egyben szabadságait is élvezve, úgy hogy közöttük armalista nemesek, nem nemes katonák, uradalmi tisztek és szolgák csakúgy megtalálhatók voltak, mint földet, szőlőket művelő, jószágokat tartó parasztok és kisebb-nagyobb számban kézművesek is. Ezzel szemben az Ipolytól délre eső várakat a törökök két évtizedig uralták, így keresztény lakosságuk elmenekült, maguk a települések pedig, legkésőbb 1682 és 1685 között, kivétel nélkül elpusztultak, teljesen elnéptelenedtek. Ilyen sorsra jutott Balassagyarmat, Szécsény, Fülek és Nógrád, a nagyobb, Hollókő, Somoskő és Buják pedig a kisebb végházak közül. A török elleni felszabadító háború évei, a különböző — török, tatár, német, litván, királypárti magyar és kuruc — zászlók alatt harcoló zsoldosseregek egymást felülmúlva sarcolták, rabolták a vármegye adózó népét — akiket a kortársak csak „a szegénység" néven emlegettek. így a nógrádi lakosság a teljes létbizonytalanság elől lábon hajtható jószágaival együtt szomszéd vármegyékbe, sőt egészen Morvaországig, Sziléziáig menekült. Nemesek és parasztok „kintelenítettek sokan, külső, szomszéd vármegyékben, más emberek zsellérségében, mintegy számkivetettek nyomorgani."

1 1686-ban a megyei rovásolok egész Dél-Nógrádról, annak valamennyi falujáról ezt a megjegyzést tették: „totaliter déserta."

2 Az Ipolyon alul eső községek 1687-től kezdtek újra benépesülni. Többnyire úgy, hogy a török idején már ott volt — török és magyar összeírásokból, földesurak által készíttetett urbáriumokból név szerint ismert családokkal bátran azonosítható — családok tértek vissza elpusztult — hányszor felégetett, kirabolt ! — falujukba. De nem egy községben zólyomi, gyetvai és más, felvidéki szlovák falvakból jött „advena"-k — jövevények — alkották az adózók kisebb-nagyobb részét. Az 1690-es évek elejére azok az egykori lakott helyek, amelyek betelepültek, község jogállással (possessio) szerepelnek az összeírásokban, míg azok a török alatt elpusztult falvak, amelyek ekkoráig (kb. 1695-ig) nem népesedtek be újra, szinte kivétel nélkül puszták (praedium-ok) maradtak egészen a XIX. sz. elejéig, amikor a gazdálkodás változása nem egyszer módosította korábbi települési viszonyaikat. 69