Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

nei jobbágyaival szántatott, kaszáltatott és semmi dézsmát nem volt hajlandó adni a püspökségnek, továbbá megengedte jobbágyainak a legeltetést és a makkoltatást is (bár a parasztok a sűrű török portyák miatt nem merték jószágaikat odahajtani). A nógrádi tónál malmot is építtetett magának, így egy újabb fontos földesúri haszonvételt vett birtokába, sőt, a püspökség szerint a malmot német katonákkal és az uradalom jobbágyaival építtette.

25 Nadányi jövedelmeinek jelentős részét az egyházmegye dézsmáiból szerezte. Éveken át árendába vette saját zálogbirtokai gabona- és bortizedét (Szokolya 60 Ft, Diósjenő 60 Ft, Tolmács 8 Ft, Szántó 5 Ft), ezen felül a püspöki uradalom gazdag helységeiben is fele részben ő volt a dézsmahaszonbérlő és az éves cenzus beszedője : Vácért 200 Ft, Verőcéért és Kosdért 50—50 Ft, Veresegyházáért 40 Ft árendát fizetett az 1650-es években. Itt is visszaélt jogaival, mert a parasztokat kényszerítette a dézsmaborok beszekerezésére Nógrád vára pincéibe, sőt még a bor töltögetését is velük végeztette, őkelme még ezzel sem elégedett meg, mert ő árendálta a távoli Cinkota (9 Ft), a Szolnok megyei Szentkirály (14 Ft), a csongrádi Hódmezővásárhely (40 Ft) dézsmáit is 1657-ben.

2

" Az 1660-as évek elején úgy becsülték, hogy „legh alább tíz ezer forint jövedelme lehet az nógrádi kapitánynak, ha éppen kezéhez bocsáttatik az váczi püspökség . . . sőt, per industriam tizenkét ezerre mehet."

27 Alkapitánya, Farkas Pál is hasonló módon gazdálkodott : 1657-ben zálogbirtokosa és dézsmaárendása a várral szomszédos Nőtincsnek (5 Ft) és Tereskének (20 Ft), míg Borsosberényben a dézsmák negyedrészét bérelte 1 Ft 50 d ellenében. Oly távoli helyeken is tizedbérlő, mint a Pest megyei Monor (felét 8 Ft-ért), Sziget és Újfalu (felét 5, ill. 10 Ft ellenében), valamint a csongrádi Mindszent (10 Ft). A végvár alacsonyabb beosztású tisztjei, sőt egyszerű iratos katonái közül az 1620-as években még többen is éltek a dezsmabérlet adta lehetőségekkel, 1657-ben azonban csupán Verebély Pál strázsamester (Tiszaug, 15 Ft) és Spáczay János lovashadnagy (Borsosberény egy része) árendáltak. A kapitány és helyettese tehát egyeduralkodókká váltak a jól jövedelmező ügyletekben. Ugyanakkor a nógrádi katonaság végső romlásba jutott : bár 1623 és 1632 között a várban 100 huszár és 200 magyar darabont mellett 100 német gyalog és 7—9 tüzér szolgált, továbbá az 1655. 3. te. is előírta itt 100 huszár és 200 darabont tartását, ténylegesen 1652-ben csak 79 huszárt és 134 hajdút, illetve 10 tüzért, 1656-ban pedig 81 lovas és 134 gyalogos magyar „iratos katonát" regisztrált a Kamara kimutatása, zsoldot azonban éveken át nem kaptak, még a „sólóhent" sem utalták ki számukra.

28 1661—1662-ben már a végső kétségbeesés szólalt meg bennük, amikor gr. Forgách Ádám pártfogását kérve panaszolták, hogy kenyerük sincsen, éhező feleségeik és gyermekeik sírását kell hallgatniuk, döglött lovak húsát, mocsarak kákagyökerét kénytelenek enni, sokan éhen haltak közülük. Nadányi szíve is megesett a nógrádi vitézeken, amikor így írt a királyhoz : „Könyörüljön meg felséged e szegény és nyomorult magyar hazán ! . . . Köröskörül törökök leselkednek ránk. Mennyi bátorság, mennyi emberség kell egy-egy ilyen végház megvédéséhez — sa vitézeket mégis éhhalállal engedik pusztulni. Ha már a jól megérdemelt zsoldot nem adják meg szegényeknek, legalább alamizsnát adhatna nekik felséged" — írta Takáts Sándor kutatásai szerint. Az Udvari Haditanács is azt jelentette 1662-ben, hogy Nógrád, Buják és Űjvár hadinépe „die übrige Mannschaft vollents von Hunger wirdt krepiren müssen" — azaz éhen hal.

29 ilyen gyászos körülmények között érte az 1663 őszi török támadás Nógrád várát. Nem csoda, hogy miután az erős Érsekújvár sem tudott ellenállni és a vezír paranesára Kaplan basa az egykorúak által 6000 főre becsült seregével és 4 nagy ágyúval szeptemberben ostromgyűrűbe vette, majd egy hónapon át lövette a lehető legrosz3 Múzeumi évkönyv 33