Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)

i uraik hírszerzést is követeltek tőlük, egyúttal karóba húzással való fenyegetéssel tiltották, hogy ugyanezt megtegyék a másik számára. A legnagyobb veszedelmet azonban azok a török martalócok jelentették, akik Szécsényből egészen Murányig feljártak portyáikon. Sok embert raboltak, hogy azután a szécsényi vár pincéiben naponta verjék, kínozzák őket, így zsarolva ki hozzátartozóiktól a szabadulásuk fejében követelt óriási sarcokat. Mindazonáltal volt a szécsényi törököknek egy másik arcuk is: hamar megegyeztek a kétfelé adózó falvak szolgáltatásainak felosztása ügyében, sőt közösen építettek malmokat is. A velük szembenálló Kékkő és Fülek várainak birtokosaihoz, gr. Balassa Bálinthoz vagy porkolábjához, nemes Skapalides Jánoshoz illetve Koháry Istvánhoz írt leveleik felfedik, hogy rendszeresen kereskedtek „szomszéd vitéz úr barátom" címzéssel illetett ellenfeleikkel. A török időben Szócsény falainál továbbra is meghirdették és többnyire megtartották az évi hét sokadalmat — országos vásárt. Nincs szó arról sem, hogy az 1670-es évek végéig a törökök zaklatásai miatt elnéptelenedtek volna a Szécsény körüli falvak, sőt meglepően nagy volt a lakosság lélekszáma: 1674-ben az esztergomi érsekség canonica visitatio-ja szerint (Nagy)Lócon 247, Gécen 193, Megyerben 353, Rimócon 219 lélek élt —• a töröknek meghódolván biztonságban.

21 1683-ra azonban már a felsorolt falvak és továbbiak is elpusztultak, az egész szécsényi járásban csak 26 népes falu maradt. Nógrád A vármegye nevét adó vár — bár a hadieseményekben osztozott a többi nógrádi végvár közös sorsában — egy jelentős szempontból különleges helyzetben volt: földesura a váci püspök lévén sajátos vonásokat fedezhetünk fel az erődítmény XVII. században betöltött funkcióiban. Az 1544-ben török félholdas zászló alá került Nógrádot 1594 elején erős ágyúzás után vették vissza Pálffy Miklós és Teufferibach Christoph csapatai, a következő év nyarán pedig a püspök Duna-parti székhelyét is sikerült elfoglalni. A váci egyházmegye hatósága nagyjából öt nemesi vármegyére — az ún. Kis-Nógrádra (a Verőce—Nógrád—Diósjenő—Rótság—Romhány—Nándor—Herencsény—Kutasó —Ecseg—Csecse vonaltól délre eső plébániákra), továbbá Pest és Solt, Csongrád, valamint Külső-Szolnok területére — terjedt ki. Ez a vidék a másfél évszázados török uralom alatt folyamatosan hódoltság alatt állt, mégis, a váci püspökök hivatásbeli főfeladata az volt, hogy az elfoglalt területeken is fenntartsák a katolikus hitet és intézményeket.

22 Bár az Alföld magyar népe zömmel reformátussá vált, a püspökség „hivatalszervezete" fenntartotta a kapcsolatot a török uralta falvakba küldött plébánosokkal, licenciátusokkal és a kecskeméti ferencesekkel, továbbá — ami nagyon lényeges — az 1560-tól 1684-ig fennmaradt dézsmalajstromok tanúsága szerint rendszeresen behajttatta a neki járó dézsmákat még a távoli csongrádi katolikus falvak parasztjaitól is. Ilyen körülmények között különleges jelentősége lett Nógrádnak, az egyetlen biztonságosnak mondható, a váci püspökség birtokát képező várnak és mezővárosnak, amely az egyházmegye területén feküdt, ugyanis ez kínálkozott legalább ideiglenes székhelynek. A katolicizmus terjesztése érdekében a római Sacra Congregatio de Propaganda Fide 1622-ben határozatot hozott, hogy a török uralom alá jutott püspökségek főpásztorai kötelesek elfoglalni helyüket, de csak néhány igazán bátor és hitbuzgó váci püspök akart valóban a török miatt — főleg 1620, Vác ismételt elvesztése után — veszélyes Nógrád várába költözni, mint pl. Sennyey István (1623—1628), Nagyfalvy Gergely (1635—1643), Püsky János 31