Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Vonsik Ilona: Tények és gondolatok az 1929-es bányászsztrájkról

XI. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1985 TÖRTÉNELEM GESCHICHTE Tények és gondolatok az 1929-es bányászsztrájkról. Vonsik Ilona Nógrád megye 20. századi forradalmi munkásmozgalmának kiemelkedő eseményéről, az 1929. novemberi bányászsztrájkról sokan és sokféleképpen írtak. Helytörténeti, honismereti kiadványaink is megemlékeztek erről a harcról - bár eltérő mélységgel és értékítélettel -, nem is szólva a számtalan ismeretterjesztő írásról, amely megyei lapunk hasábjain látott napvilágot. Az írások többsége az akkor feltárt korabeli hiteles dokumentumok alapján vázolja fel az események menetét, míg a kisebb megemlékezések gyakran csak az eseményekben részt vett személyek viszszaemlékezésére hagyatkoznak. Az e témában 10-15 éve megjelent publikációk az akkori kutatási eredményeket tükrözik. Az azóta feltárt adatok, adalékok indokolttá teszik, hogy a megye bányamunkásságának országos jelentőségre is szert tett, intenzitása és politikai tartalma révén kiemelkedett megmozdulását, az események sorát, a harc jellegét és kimenetelét - ismét összegezzük. Az újrafogalmazás indítékát alapvetően az adta, hogy másirányú kutatásaim során rábukkantam az Új Március, a Kommunisták Magyarországi Pártja illegális folyóiratának 1930. január-márciusi számában egy írásra, amely az 1929 novemberi bányászsztrájkról szól, s amelyet a KMP salgótarjáni kerületi bizottságának egy tagja (konspirációs okokból a név fedve maradt) juttatott el a szerkesztőséghez.

1 Az Új Március cikke, melynek címe: A salgótarjáni bányamunkások harcában az osztályellenséggel, az 1929. novemberi bányászsztrájk konkrét eseményeinek leírása előtt az 1920-as évek munkásmozgalmát tekinti át, mint előzményt, amely a kommunista vezetésű sztrájkhoz vezetett. „A bányamunkások széles tömegei már régóta látták azt, hogy a bányamunkás szövetségben nem az ő érdekeiket képviselik." - állapítja meg a cikk első mondata. „Az 1924-es országos bányászsztrájknál már egész nyíltan csinálta Peyer többi társával együtt az árulást. Ezután a sztrájk után több mint 10 000 bányász hagyta ott a szakszervezetet, mert ekkor már elegük volt azokból a sorozatos árulásokból, amelyeket ezek a burzsoá bérencek különösen a proletárdiktatúra óta elkövettek a bányamunkásokkal szemben. Nagyon jól emlékeznek a bányamunkások azokra az időkre, amikor sokkal nagyobb eredményeket lehetett volna elérni. A konjunktúra idején, a bányamunkások akkori szervezettsége folytán. Ahelyett, hogy a szövetség kezdeményezett volna mozgalmat, még azokat is mindig leszerelték, amelyeket lent a prolik kezdeményeztek. Minden ilyen mozgalmat vad mozgalomnak minősítettek és az ország érdekeire való hivatkozással vétették fel a munkát. Megtörtént az is, hogy amikor Peyernek ilyen érveivel szembeszálltak, mint Pécsett Böröc és Fink elvtársak, akkor Peyer feljelentette és lefogatta őket, 7 97