Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Tények, adatok, összefüggések a nógrádi szénbányászat gazdasági és társadalmi hatásáról

Salgótarján lakosságának létszámalakulása: 1825-1980 Év : lakosság ; 1825 705 1840 808 1857 926 1869 3 700 1880 6 316 1890 9 478 1900 13 552 1910 13 746 1920 15 213 1930 16 980 1941 20 314 1960 26 682 1980 49 603 (magasabb lett mint a megyeszékhely Balassagyarmat lakossága: 7738) 1825-1980 között a lakosság száma 69-szeresére növekedett ! 1883-ban a vonaton utazó már ezt a képet láthatta: „ . . . elrobogunk Salgótarján nagyközség mellett, előttünk terül el a „város" temérdek újonnan épült, modern stílű házaival, számtalan boltjával s pompás házaival. Ezek helyén csak nemrégiben szalmás és füstös házak búslakodtak, ahol kereskedésnek nyoma sem vala és a két-három kocsmát kivéve üzletet jelentő cégnek nyoma sem vala." Ennek a képnek a kialakulásához az kellett, hogy a központi bányatelep és a Salgó-patak völgyében az acélgyári telep kiépüljön. Ennek a telepnek a házai - a falu zsúfoltságához képest - a külső szemlélőnek rendezettnek és tisztának tűntek. A század végén és a 20. század elején az üveggyár és a vasöntöde is kiépítette a maga munkástelepét. A telepek önellátásra voltak berendezkedve, teljesen önálló életet éltek. Rendjük, törvényeik az üzemek, bányák rendjéhez igazodott. A telepek szellős, tágas, rendezett képe mégis nagyon sok tömegszállást, túlzsúfoltságot takart és találó volt rájuk az „emberköpü" kifejezés. Salgótarján tagolt falu-városképe a bányai, vasgyári, vasöntödei, üveggyári részekkel a magyarországi kapitalizmus három korszakát mutatja, a kezdetektől a századforduló átlagkapitalista gondolkodásán keresztül a 20. századi kapitalizmus kétszínű arcáig.

20 Egy 1886-os leírás szerint Salgótarján így nézett ki : „ . . . Amott a Karancs hegycsoportja, előttünk Medves kőszéngyarmata. A mély völgyben pöfögnek egyre a magas kémények ; pipálnak a hegygerinccel. A kohókban lobog a láng. Heve finomítja a vasat. Óriási gőzkalapács veri édes testvérét, s rengeti a talajt. Szurtos gyerekek nagy ügyességgel tolják alája a vaskocsiban a vörös izzó tömeget, nagy fogóval ragadja meg azt s forgatja a másik legény. Odakünn a gyáron kívül húzódik el két sorban a munkások városa. Igazi magyar Birgmingham ez. Szép egyemeletes házak, szellős szobákkal. Majd ha az izmosodó fák lombja ráborul a házak párkányaira, be édes is lesz itt a pihenés a nagy munka után ! A másik központ a kőszénbánya munkásoknak hajléka, ott húzódik el a vasút mentén. Ez már régibb annál. A munkások lakóházai egyszerű svájczi stylben épültek, de az igazgatósági lak megállhatna az Andrássy-úton is. Parkok övezik az épületeket, fehérvirágú akáczal, vadgesztenye és jegenyefasorokkal." Ez az idilli kép 1902-ben már így jelent meg: „ . . . Mérhetetlen szenny az utcá90