Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)
Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Tények, adatok, összefüggések a nógrádi szénbányászat gazdasági és társadalmi hatásáról
ezzel a falu jövője dőlt el, hiszen az igazgatósági határozat a bányaüzem központjául Salgótarjánt jelölte ki. Később, a kiegyezést követő években az ipari fellendülés időszakában lerakták a vasgyártás alapjait is, amikor 1867-ben megalapították a Salgótarjáni Vasfinomító Rt-t. A vasgyár helyének kijelölésekor a vasút kiépítése és a gazdag szénmezők Salgótarjánnak biztosították az elsőséget. A társulat már az alapítás évében megvásárolta a Szilárdyak szénbirtokait Salgópuszta, Eresztvény, Medves és Vecseklő határában, és megkezdte a bányászatot. Az üveggyár (1893) és vasöntöde (1894) megépítésével az iparvállalatok a,ztán néhány évtized alatt teljesen megváltoztatták a falu képét. A község az egész medence bányászatának centrumává lett, a vasút révén pedig közvetlen kapcsolatot teremtett a fővárossal. A kiegyezés után a magyar gazdasági élet egészére jellemző ipari fejlődés Salgótarjánban rendkívüli módon felgyorsult. A nagyipar civilizációt teremtő ereje alapvetően változtatta meg a táj arculatát, az ősi település képét. A „magyar Birmingham" jelzőt a település ezekben az években kapta. Nézzük meg ezt a fejlődést : Salgótarján egy észak-déli irányú Y alakú, alacsony hegyláncoktól körülvett keskeny völgyben épült, amely mintegy falként zárta el a községet a külvilágtól. A völgyet három oldalról hegyek és dombok övezik, csak délen torkollik a Tarján-patak, illetve a Zagyva-folyó kiszélesedő, majd ismét összeszűkülő völgyébe. A Budapest-Zólyomi vasútvonal ketté metszi, megakasztva fejlődésót és építkezését. A lakosság apró házaival minden rendszer nélkül a hosszú, keskeny fő völgy ben végigvonuló út mentén a völgy mocsaras fenekét elkerülve, a völgy szélén csoportosulva, a domboldalra volt kénytelen húzódni. A házcsoportok tekintet nélkül az utakra és patakok kanyargó irányváltoztatásaira, rendszer és szabály nélkül épültek egymás hátára. Az építési módot nézve megállapítható, hogy a „házak igen kevés kivétellel a 1 ehető legkönnyebb modorban épültek, szinte rányomta a bélyegét az a körülmény, hogy hirtelen nagyobb tömegű embernek kellett elhelyezkedést biztosítani és pedig nem örök időre". Ez az időpont körülbelül egybeesik a szénbányák megnyitásával, amikor is gyorsan kellett nagyobb munkástömegnek minél olcsóbb és egyszerűbb fedelet biztosítani, még hozzá azzal a gondolattal, hogy a szén egyszer kifogy és mehet a munkás tovább. Az új lakókat, a honfoglalókat ilyen kép fogadta a községben: „ ... Az állomás egy kis épületből állt, a vasút József-rakodóig volt kiépítve. A (mai) bányatelep helyén csak egy hosszai kolónia állt, melyben mintegy 100 család volt összezsúfolva. A többi családok kis üregeket vágtak maguknak a hegyoldalba, elejét bedeszkázták ós készen volt a lakás." 1868 után az SKB Rt. megkezdte a kolóniák építését, de az új tárók és telepek nyitásával párhuzamosan kisebb telepek is létesültek, s magukon viselték az időszakosság jellegét. Kezdetben ezek a telepek a községtől távolabb helyezkedtek el, s így a falu képében még nem jelentettek változást. Az állandó jellegű munkásszállásokházak mellett ideiglenes jellegű fa barakkok is épültek, melyek a község területének terjedésével bekerültek a kialakuló városképbe ós sokszor több mint fél évszázadig hirdették a kapitalizmus embernyomorító voltát. A bányatelep - kolónia - képe 1872 után mégis városiasabb benyomást keltett Salgótarjánban, mint maga a település, a kőből és téglából épített gyarmatházakkal, altiszti és tiszti lakóépületekkel, irodaépületekkel, szociális létesítményekkel, kövezett útjaival a falu vályog és fa viskói, sáros útjai és elhanyagoltsága mellett. Salgótarján városiasodása felé az első lépés a bányatelep (központi) kiépítése volt a falu vasútvonalán túli, ún. nyugati részén.
