Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Zólyomi József: Pásztorok az Észak-Cserhát falvaiban

nyelmesen elfért. Az első világháború után sok pásztor pipa helyett cigarettát szívott. A boltban megvásárolt pakli, vagy maga aprította dohányt kis fémdobozba, dózniba töltötte, rágyújtáskor cigarettapapírba tekert belőle egy keveset. A szakirodalomból úgy tudjuk, hogy a pásztorok minden nap hordott személyes tárgyaik közé tartozott az ivóbegre (csanak), amellyel ha megszomjazott, vizet merített a friss forrásból. Leírják azt is, hogy a szilvafából, a vadkörtefából, a juharfából faragott ivóedényeket a pásztorok - kéznél legyen ha megszomjazik -, többnyire a tarisznya szíjához csatolva hordták.

105 A megkérdezett pásztor adatközlőink közül nagyon kevesen ismerték ezt a vízmerítő edényt. A régi pásztorok fiatal korukban nem is hallottak róla. Az első világháború után láttak néhány pásztornál ilyen ivóedényt, de azok is ritkán hordták magukkal, otthon őrizgették. Adatközlőink úgy emlékeznek vissza, ha legeltetés közben megszomjaztak, összetett markukkal, kalapjuk karimájával merítettek vizet a forrásból. Az ivóbegre szűkebb körű elterjedésének véleményünk szerint az lehetett az oka, hogy készítéséhez kevesen értettek. Manga János megemlíti, hogy Heves megyében az 1930-as években mindössze négy-öt faragó pásztort tartottak számon.

106 Nógrád megyében is ugyanennyi jól faragó pásztort lehetett összeszámolni. Egy-egy településen a pásztorok száma (falusi-uradalmi) 6-8 között váltakozott. Ahhoz, hogy minden pásztornak legalább egy ivóbegréje legyen - a megye száztíz települését véve alapul az öt faragó pásztornak legalább 600-800 darab ivóbegrét kellett volna készítenie. Jól tudjuk, hogy a domború faragású ivóedények közül kevés jutott el a pásztorokhoz, inkább a magángyűjtők, múzeumok vásárolták fel nagyobb számban. A faragáshoz értő pásztorok, a falusi legények megrendelésére, még számos más tárgyat (mángorló, guzsaly, suk, tükör, citera, lóca stb.) is készítettek. Az ÉszakCserhát falvaiban ilyen faragó pásztorral nem találkozhattunk, azért az ajándékozásra, értékesítésre készített tárgyakkal itt részletesen nem foglalkozunk. 4. A pásztorok viselete A levéltári forrásaink között a pásztorok öltözetére a legtöbb adatot a hagyatéki leltárak, a periratok, a körözési jegyzőkönyvek és a velük kötött szerződések őrzik. A 18. század elejétől a 19. század közepéig általános szokás volt a megye uradalmaiban, hogy a felfogadott cselédeknek, pásztoroknak különböző ruhadarabokat is adtak az egy évre kötött szerződésekben. A szécsényi uradalomban a bárányok őrzésére felfogadott pásztor 1722-ben az alábbi öltözetdarabokat kapta: Aba dolmány, nadrág, egy fekete süveg, két pár jeir öltöző ruha, két deli csizma. Két évvel később, 1724-ben a barmokat őrző pásztor kapott egy csuhát, aba dolmányt és nadrágot, egy fekete süveget és 24 polturát bocskorra. A báránypásztor 1752-ben kötött szerződésében kék dolmány, nadrág, hosszú szűr, süveg, 2 pár csizma, három pár feir ruha, két pár bocskor szerepelt.

107 A pöstényi uradalom csordása, 1750-ben a szűrön, nadrágon, süvegen és félbőr bocskornsbk valón kívül ködmönt is kapott. A ködmönön - mint ez egy későbbi szerződésből kitűnik - fekete posztóból készült dolmányt értettek, amelyhez egy ugyancsak fekete posztóból készült nadrág tartozott.

108 Az uradalmi pásztorok Öltözetével azonos volt a gazdákhoz szegődött pásztorok ruházata. Galamb Istók 25 éves kisbárkányi kanász 1775. évi körözési leírásában olvashatjuk: „. . .pederített hegyes bajusza, szőke hosszú és le eresztett haja sem üstökben, sem fonásban nem horgya, új szűre, Kopot magyar süvege csákó nélkül, 248