Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)
Tanulmányok - Zólyomi József: Pásztorok az Észak-Cserhát falvaiban
„ . . . mivel illyen szokása van a Falunak, hogy Szent András nap után Pásztort nem tartanak, hanem sorral őrzik a sertést. . ," 47 Magánpásztort csak a kisnemesek és a meggazdagodott juhászok fogadtak sertéseik mellé. 48 Levéltári forrásainkból sajnos nem lehet megállapítani, hogy a sertések éjjel is kint tartózkodtak-e a legelőn. Több adatunk van ugyan arra, hogy a törvény elől menekülő pásztorok, csavargók a legelőn tartózkodó kondásoknál kaptak éjjeli szállást. Adatainkból azonban nem túnik ki, hogy a kondások melyik hónapban adtak szállást az őket felkereső idegeneknek. Lehet, hogy ezek az időpontok a makkoltatás idejére estek, amikor biztosan tudjuk, hogy a sertést őrző pásztorok éjjelnappal a makkos erdőkben tartózkodtak. A Nógrád megyét is érintő 18. századi leírások fontosnak tartották megemlíteni, hogy ez a vidék makkos erdőben bővelkedik, a sertések ezreit hizlalják fel makkon, amelyből jelentős hasznot húz az itt élő lakosság. 49 A sertésállomány magas számának okairól Radványi Ferenc 1710—16 között készült monográfiájában azt írta: ,, . . . a Cserhát erdei olyan bőkezűséggel kínálják makkos legelőiket a sertéseknek, hogy e tájék lakosságának ebből adódik egész évi megélhetése, ugyanis a makkon kihízott ártanyokat egész kondákban terelik a bányavárosokba, s ott el is adják valamennyit." 50 Cserhátsurányi tanú 1748. évi vallomásából tudjuk, hogy a hízott sertéseket nem maguk a parasztok szállították az északi bányavárosokba, hanem Trencsén megyei sertéskereskedők. 51 Nógrád megye erdői a 18. században a szomszédos megyék makkoltatási központjai voltak. Az uradalmak és a jobbágyok felesleges makkos erdőikbe szívesen engedték be a más megyéből érkező sertéseket, hiszen a makkért fizetett összeg jelentős jövedelmet biztosított részükre. Ennek szemléltetésére néhány adatot idézünk. Az árokszállásiak száz darab sertést makkoltattak Kazáron 1790-ben. 52 A jászberényiek ugyanebben az évben 421 darab 2—6 éves sertést hajtottak makkoltatni Lucfalvára, melyért minden sertés után 5,30 makkbért fizettek. 53 A gyöngyöspataiak 1792-ben Lónyabányán makkoltattak. 54 A Borsod megyei Lövő községből a Herencsényhez közelfekvő Táb-pusztára jöttek makkoltatni, ugyancsak 1792-ben. 55 A sertések makkoltatására késő ősszel, illetve a téli hónapokban került sor. Becskén 1859-ben „a makkoltatás ideje szüret utánra határoztatott". 56 A makkoltat ás tartama a makktermés mennyiségétől függött. A ságújfalusiak 1764-ben két hétig makkoltattak. 57 Becskén, a kevés makk miatt tíz hétig makkoltatták a sertéseket 1831-ben. 58 A makkra kihajtott sertések őrzésére külön bérért fogadtak pásztort. A ságújfalusiak 1764-ben minden sertés után egy garast fizettek hetenként, azonkívül élelmet és bocskort biztosítottak részére. 59 Legtöbbször azt a pásztort választották meg kondásnak, aki a falu sertéseit tavasztól-őszig legeltette. így történt ez Becskén, ahol a makkra kihajtott sertések után minden öreg számtul egy hétre három krajcárt, fél kenyeret kapott, és megengedték neki, hogy egy öreg szám sertése a többi között járjon. 60 A hizlalásra kijelölt félig vagy teljesen meghízott sertés őrzését nem bízták teljesen a kanászra. A 18. században és a 19. század első felében keltezett peres iratok gyakran foglalkoznak útonállókkal, csavargókkal, akiknek legtöbbször azt a bűnt rótták fel, hogy egy-egy falu legelőjéről lovat, ökröt, sertést loptak. A kisterenyei lakosoknak a legendi erdőben makkoló 34 darab sertését 1821-ben ellopták. 61 De nem csak a csavargók jelentettek veszélyt a legelőn tartózkodó állatokra, hanem a farkasok is. Lojda János 35 éves bojtár 1845-ben azért szökött meg gazdájától, mert a „ . . . múlt télen egy sertésemet az farkas ette meg, s azt meg fizetni keletett . . ." 62 239
