Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)
Tanulmányok - Zólyomi József: Pásztorok az Észak-Cserhát falvaiban
a község tulajdonában volt, de az első világháború tájára a saját célra történő nevelés háttérbe szorult, inkább vásári eladásra tartottak állatokat. Az Alföldön, a Jászságban, a hatvani, gyöngyösi vásárokon olcsón megvásárolt állatokat néhány heti tartás után nagy haszonnal eladták a szécsényi, a balassagyarmati vásárokon. 20 Juh legeltetése A 18. század elejétől nyomon követhető összeírások arról tanúskodnak, hogy a 19. század közepéig a paraszti juhtartás nem volt jelentős, és a csekély juhállomány egy-egy községben - különösen a 18. században - néhány háztartás között oszlott meg. Példaként megemlítjük, hogy 1724-ben a fejős juhok és kecskék száma, tulajdonosaik aránya az Észak-Cserhát falvaiban az alábbi volt: Cserhátsurány: 70:3, őrhalom: 16:1, Nagylóc: 81:4, Nógrádsipek: 82:3. A 19. század első felében a juhok és a juhtartó háztartások száma is emelkedett. 1836-ban még őrhalmi jobbágy 56 juhot tartott, Nagylócon az összeírt 215 darab juh 25 gazda tulajdonában volt. Ebben az időben a zsellérek is tartottak juhot. Nagylócon 21 zsellérháztartás tulajdonában 163 darab juhot számoltak össze. A 18. század elejétől a paraszti tulajdonban lévő juhállomány őrzése a legelőn három formában történt: magánpásztorok, családtagok, közösségi, illetve falusi pásztorok. A magánpásztorok felfogadása egyetlen más legelőre járó állatnál sem volt annyira elterjedve, mint a juhoknál. A gazdák magánpásztoraira vonatkozó legkorábbi adatunk 1757-ből származik. A kornai jobbágyok juhászainak megtiltják, hogy fejszét hordjanak magukkal az erdőbe. 21 Egy-egy gazdánál szolgáló juhászokat említenek 1768-ban Málnapatakról, 1819-ben ősagárdról, 1835-ben Lest községből. 22 Balassagyarmat bírája azt írta 1838-ban a divényi uradalomhoz küldött levelében: „A város lakosai közül többen magán pásztorokat fogadnak a birkák mellé, akik jelentős kárt okoznak a határban." 23 A paraszti, vagy olykor alacsonyabb szinten élő kisnemesek juhaik őrzését mindig magánpásztorokra bízták. Erre vonatkozóan adatokat ismerünk Mátraszőllősről 1724-ből, Szentéről 1742-ből (itt megjegyzik, hogy száz darab juh volt a pásztor előtt.) 24 Pusztaszántón négy nemes külön-külön felfogadott juhászáról tesznek említést 1794-ben. 25 Mukho István dolányi (Benczúrfalva) nemes juhásza kétszáz darabból álló juhnyájat legeltetett 1845-ben. 26 A jobbágyfelszabadítás után a magánpásztorok száma jelentősen lecsökkent. Ennek a véleményünknek a megfogalmazásnál az adatközlők visszaemlékezéseire támaszkodtunk. Az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején az egész megyében gyűjtöttük a pásztorokra vonatkozó emlékanyagot. Akkor még olyan adatközlőktől gyűjthettünk, akik a múlt század 60-70-es éveiben születtek, ők már csak szüleiktől, nagyszüleiktől hallották, hogy a gazdáknak valamikor magánpásztoraik voltak. Emlékezetük szerint a múlt század második felében a falusi gazdák magánpásztort nem tartottak. Gyűjtőterületünkről egyetlen adatot ismerünk e pásztorok meglétére. Fél Edit 1938-as gyűjtéséből tudjuk, hogy a múlt század végén, még néhány őrhalmi gazda magánpásztorokkal őriztette juhait. 27 A magánpásztorok megszűnésének okait adatközlőink azzal magyarázták, hogy a múlt század második felében, a legtöbb községben megszűnt a háromnyomásos gazdálkodás, az ezzel járó vetéskényszer. A szántóföldek növelése érdekében a legelők jelentős részét feltörték. A magánpásztorok egyre kevesebb helyen találhattak volna olyan legelőt, ahol a vetésekben kárt ne tettek volna. 235
