Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XI. (1985)

Tanulmányok - Gáspár János: A temesvári önkéntesek

Ez az összekötőtiszt, az akkor 40 éves grúz Szedrak Sztyepanovics Minaszjan NKVD-s (állambiztonsági) hadnagy Tbilisziből, 1977. december 12-i visszaemlékezésében így írt az akkori napokról, a hadosztály megalakulásáról. „1944 év végén a 3. Ukrán Front Parancsnokságától - akik alá mi is tartoztunk -, egy bizottság érkezett hozzánk orvosokkal kiegészítve, a magyar önkéntes hadosztály megszervezése céljából. A hadosztály személyi állományának kiválogatása után a bizottság Szigethy Zoltán elvtársat találta a legalkalmasabbnak a hadosztály vezetésére és velünk egyetértésben - ki is nevezték őt az 1. Magyar Önkéntes Hadosztály parancsnokának. Az önkéntes hadosztály megszervezése után a tábor-parancsnokság elkülönítette részükre a láger egy területét, amit a Magyar Hadosztály rendezett be magának tartózkodása és foglalkozás céljaira, és megszervezték saját őrségüket is. Kiegészítettük a hadosztály katonáinak hiányos egyenruházatát és felszerelését. Nap mint nap felvételezték elkészítésre az élelmiszer ellátmányukat, és megkezdődtek a foglalkozások, mint ahogy az egy katonai alakulatnál szokásos. " Az első hét Mire a sorozás befejeződött, nem csak a hadosztály hadrendi terve készült el, hanem a Szovjet Táborparancsnokság - a „Komité" javaslata alapján - jóváhagyta a fontosabb parancsnoki és egyéb bizalmi beosztásra kiválasztottak névsorát is. A hadosztály parancsnokának a Szovjet Bizottság Szigethy Zoltán folyamőr századost nevezte ki. Segédtisztje Istvánffy Zoltán főhadnagy lett, míg az ezredparancsnok: Kis-Csontos Béla és Tóth Gyula századosok, valamint Barakonyi Andor főhadnagy. A „Komité" az elhárító osztály vezetését saját soraiból dr. Pártos Imre zászlósra bízta. Kialakult a hadosztály törzs is. Élelmezési tiszt Haness László hadnagy, nevelőtiszt pedig Eeleki László zászlós, újságíró lett. Volt két igen jó orvosuk : dr. Gábor István hadnagy és dr. Vadas Zoltán zászlós, aki az orosz orvosokkal és egészségügyiekkel együttműködve igazán mindent megtettek a hadosztálybeliek egészségének megóvása érdekében. Azután megkezdődött a szervezés. A nagy és szokatlan feladat. Akik korábban század-, vagy ütegparancsnokok voltak, azokra most zászlóaljak szervezése és vezetése várt. A korábbi szakaszparancsnokokra századok, vagy segédtiszti beosztások. Nehéz volt, de mindenki vállalta a rábízott feladatot. A zsászlóaljparancsnoki beosztásokba többségében főhadnagyok, a századparancsnokiakba tartalékos hadnagyok és zászlósok kerültek. Ők azután beosztottaikat, illetve azok szakaszuk legénységét általában már ismeretség alapján választották ki, abból a megfontolásból kiindulva, hogy a korábban egy alakulatban szolgálók lehetőleg továbbra is együtt, egy szakaszban maradjanak. Ez persze nehéz volt, mert az egy faluból, egy helyről valók, de különösen az itt összetalálkozott rokonok már nem akarták elveszíteni egymást, s igencsak ragaszkodtak hozzá, hogy most már együtt maradjanak. így aztán az eredeti elképzelést az élethez kellett igazítani. Kun István zászlós, egerszalóki tanító ezekről a napokról a következőket írta a „napló"-nak kinevezett - ma is meglevő - kis, fekete noteszába : „.. . Megtörtént a beosztás. Én is megkaptam 173 emberemet. Ezeknek leszünk vezetői, barátai. . . Lelket verni az emberekbe, megnyugtatni, vigasztalni, bátorítani, 166