Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Történelem - Kovács Anna: Tények és adatok egy XIX. századi történetíró művészeti kapcsolatairól (Művelődéstörténeti műhelytanulmány)

Rajta tehát jó vitézek, A harczi koszorúk készek! Ki vitéz lesz megnyerendi Vagy az eget elérendi. Rajta hát! (Rajta hát, 1849. jún. 27. Temesvár) — Aztán a csatavesztések, a világosi fegyverletétel után — amit Sebesültek (1849. aug. 24. Szarvas) című versében úgy értékelt, hogy ,, . . .Világosnál megásták Hazánknak a temetőt" — tragikus, kétségbeesett, vádló, átkozódó hangon szólalt meg : „A láng szív tán elhiszi még, De a hideg velő nem többé azt. Nem veszett el még haza?! Jó szívem szeretnéd hinni azt, De érzelmem bús sejtése Szemembe könnyeket fakaszt," (Nem kárhoztatlak . . . 1849. aug. 26. Orosháza) „Sír a lelkem a hazáért Szomjúhozza a . . . vért Ám majd ha vörös bort iszom Vér színétől enyhül bánatom.'''' (Az én italom, 1849. szept. 9. Pöstény) Ez az érzése, indulata uralkodik az őszi-lombok ciklus darabjaiban is, a Görgeyt átkozó versében is. (Átok, 1849. okt. 23. Buják)

17 Hazáját, „Sors verte édes nemzetét" siratja a bujáki bujdosás napjaiban, verskötetének utolsó darabjában az 1849. év december 31-én Bujákon írt Szilveszter estéjén című szép versében.

18 Ebben az érzelmi állapotban nem csoda, ha ott Bujákon saját helyzetét bizonytalannak látja: — jövője írja (magával gúnyolódva) bármi lehet, még prédikációs halott is, (Jövőm, 1849. nov. 5. Buják) — tervei mindenike füstbe ment, (Terveim, 1849. nov. 6. Buják) — költészetéről pedig így vallott : „Gyakran járok temetőbe A néma sírok között, Honnan az élet s vígalom Régen tovább költözött. Elet, s vígalom megunt Eszközök már nekem, Azért jár múzsám temetőn, Azért oly bús énekem." (Énekem, 1849. dec. 5. Buják) 78