Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Történelem - Kovács Anna: Tények és adatok egy XIX. századi történetíró művészeti kapcsolatairól (Művelődéstörténeti műhelytanulmány)

„Nem tudok verset faragni már, A költőiség is elhagyott, Prózaivá lett életem Azért visítok oly nagyot." „Prózai" mindennapi életének tényeit kezdetben nem tudta versbe foglalni, s talán nem is igen tartotta e témákat versbe illőnek. Táblázatunk azon túl, hogy mutatja, az idő haladtával hogyan bővül versei tematikája, azt is érzékelteti, hogyan vált mindennapi élete fokozatosan költészetének tárgyává. Amíg nem talált rá saját, eredeti témájára, a véleménye szerint versbe való különleges helyzeteket, nagy élményeket, romantikus érzelmeket más témákkal helyettesítette, pótolta. Ezt bizonyítja versei között a számos fordítás (amikor magyarra tette át a mű szövegét), és ahogyan ő nevezte ,,után"-zat (amikor egy kész témát dolgozott át), melyek pusztán irodalmi, stílus és nyelvi gyakorlatoknak tekinthetők. A legtöbb fordítás és utánzat az első ciklusban található (16-ból 14). Fordított sorrendben a következő nyelvekből: latin, német, francia, olasz. Hasonló nyelvi gyakorlatnak tekinthető a játékos, gúnyos versek csoportja is. Szójátékok, nyelvi rejtvények ezek, melyekben változó sikerrel kísérletezett azzal, hogy helyeknek, pontosabban megyéknek fő jellemzőit foglalja ilyen rövid, csattanós formába. Ilyen epigrammái 1843-ból az Abaúj, Somogy, Nógrád, („Kérdjétek: Nógrád kor s rendjei mért tanakodnak? Terme fölött írás hirdeti a: köz-ügyért!") és a Hont (— a hont védeni ez jelleme- szójátéknak se jó, írta alá megjegyzését Nagy Iván). A kezdeti próbálkozás után a Vándor-hangok ciklusban találkozunk még ezzel a vidám, játékos kedvvel (a tréfálkozás a katonaéletnek is része volt), sőt gúnyos hanggal: — Mi szerelmes vagyok / — egy húszasba /, — Kálomistának / — kell lenni az igaz magyarnak/. Költészeti stílusgyakorlatként foghatók fel az alkalmi versek is. Főként emlékkönyvekbe, emléklapra írt költemények ezek, de van Búcsú hangok címmel olyan is, melyet azon alkalomból írt (1848. jún. 12. Balassagyarmat), hogy egy cassinói szolga búcsút vesz a cassinó tisztelt tagjaitól. Ide sorolható a Mókusa emlékére írt (1849. dec. 14. Buják) nagylélegzetű búcsúztatója is, bár ebben több az őszinte érzelem, hisz az unalmas bujáki napok alatt, társaságtól messze : „Szórakozásomul, szolgált egy mókus állatka is, míg véletlenül a vánkos alatt agyon nem nyomtan." (Napló, 2. köt. 6. p.) A verselésre megragadott apró, jelentéktelen alkalmakon kívül az életszerű téma hiányát mutatják azok a versei, melyekben valamilyen általános, elvont, szellemi, erkölcsi fogalmat énekelt meg. Ilyen fogalmak s egyben verscímek is: Gonosz, Az ifjúság, A sorshoz (1846. szept. 19. Balassagyarmat és 1849. febr. 25. Óarad), Az élet (1848. nov. 3. Komárom, és 1849. okt. 15. Buják), ez utóbbi két versből az életről megtudhatni, hogy — mézesmadzag, ha megrágtad kiköphető, — egy darab tiszta papiros. Vagyis ezeknek a műveknek megformálása elvont, tartalmuk semmitmondó. Mindezzel szemben — az irodalmi hatások, különféle alkalmak és fogalmakon túl — már az élettények felé mutat verseinek a családi környezetével, szülei alakjával foglalkozó csoportja. Ezekben már életének eseményei kínálkoztak témául, talán azért, mert e szűkebb környezetben sorra „szomorú családi csapások", tragikus élmények érték. 73