Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Az állat haszna az Észak-Cserhát falvaiban

az áldomást. Az áldomást megegyezés szerint fizetik. Például ha az alkuban a vevő többet kínál az állatért, akkor kiköti: „áldomást maga fizeti" — ilyenkor az eladó fizet. (30. ábra). Szarvasmarhavásár Az ökörnél szemügyre veszik, hogy nem csámpás-e. Ezért, hogy jobban meggyőződjenek róla, kissé megvezettetik a gazdával. Megnézik, hogy vastag-e a nyaka, erős-e a lába. Ha ezen követelményeknek megfelel, akkor megkezdődik az alku. Ha eladta a gazda, akkor ha lánc volt rajta, leveszi, vállán átveti és hóna alatt összekapcsolja. Az ökörre pedig kötelet tesz. Ha tehenet vesz valaki, már sokkal körültekintőbb. Az oldalán megfogja a bőrét, hogy elég vékony-e. Az a jó tehén, amelyiknek „olyan vékony a bőre, mint a cigarettapapír". A jó tehén szarvának vékonynak és kicsinek kell lennie. Jellemzője még a jó tehénnek, hogy a nyaka vékony, a tőgyén sok a vendégcsecs, a farkcsíkja a hátulsó láb térdén alul ér ós a hasa alatt vastag tej ér húzódik. Ha ezen követelményeknek megfelel, alája nyúl, hogy a fejesnél nem rúg-e. Kikérdezi tulajdonságait és alkuszik. Sertésvásár Itt is — mint minden állatnál — az határozza meg a vásárolni kívánt sertés nagyságát, hogy a vevőnek mennyi pénze van. A disznóvásárok a legforgalmasabbak, mert itt mindenki tud vásárolni, ha kevés pénze is van. Legjobban szeretik a mangalicát, mert ez a legzsírosabb. De ezek közül sem szeretik a hegyes orrút, és amelyiknek a szőre nem göndör, mert az nem hízik meg soha. Nem jó hízónak az sem, amelyiknek lelóg a farka, vagyis nem kunkorodik össze. (31. ábra) * * * Tanulmányunkban a számosállatok hasznát tekintettük át az Észak-Cserhát falvaiban.

53 Részletesen szóltunk az igaerő megoszlásáról, hasznáról, az állatok betanításának az emlékezetben megfogható formáiról. Áttekintettük a tej, a hús feldolgozását és felhasználását. Bemutattuk a trágya, a bőr, a bél felhasználásának gyakorlatát, végül az állatok vásáron történő eladását és vételét. Az állatállomány száma, összetétele jelentősen meghatározta tulajdonosának helyét a falusi társadalomban. Vagyonjelző szerepét századunk közepéig megőrizte. A falu íratlan törvényei szerint, több megbecsülés, tekintély járt annak a gazdának, akinek sok lova, ökre, fejőstehene, sertése, birkája volt. Az állattartás megkönnyítette a mindennapi életet, reményt kelthetett az életforma megváltoztatásához. Ezért az állat haszna köré csoportosult az állattartás mindennapi gyakorlata: hasznosítani igaerejét, tejét, húsát, gyapjúját, trágyáját és végül nyereséggel eladni magát az állatot, hogy értékéből esetleg földet, nagyobb házat, ruhát, korszerűbb gazdasági eszközöket tudjon vásárolni. A népi állattartás kutatásával kapcsolatban ma már egy könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésünkre. A megye, várostörténeti monográfiák nagyobbik része igyekszik vázlatos áttekintést adni a helyi parasztság állatállományának összetételéről» 294